Az amerikai női labdarúgó-válogatott először maradt érem nélkül a világbajnokságok történetében, mivel az Ausztráliában és Új-Zélandon zajló esemény vasárnapi nyolcaddöntőjében tizenegyesekkel alulmaradt a svéd csapattal szemben. Az utolsó büntetőt azonban alighanem még nagyon sokáig fogják emlegetni.
A találkozó egyik hőse a skandináv együttes kapusa, Zecira Musovic volt, aki a rendes játékidőben, majd a hosszabbításban is több bravúrral járult hozzá ahhoz, hogy nem született gól.
Az egész meccsen fölényben futballozó címvédő amerikaiak így is közel jártak a továbbjutáshoz, mert a 11-esek során az ötödik párban Sophia Smith a nyolc közé lőhette volna a csapatát, azonban a labda a bal kapufa mellett suhant el. A hatodik párban nem hibáztak a játékosok, így az amerikai kapus, Alyssa Naeher sem. A hetedik körben viszont Kelley O’Hara a bal kapufát találta el, míg Lina Hurtig lövését, elsőre úgy tűnt, hogy védte Naeher, azonban a labda a gólvonalon túlra pattant róla. A svéd játékosok eleinte nem is mertek örülni, mígnem a videobíró ellenőrzése után a játékvezető megítélte a továbbjutást jelentő gólt.
Később kiderült, a labda egészen pontosan 0,0144 milliméterrel haladta át teljes terjedelmében a gólvonalat, ez pedig az amerikaiak történelmi kiesését eredményezte.
A Team USA ugyanis az előző nyolc női vb-n négy arany-, egy ezüst- és három bronzérmet szerzett, azaz először maradt le a dobogóról. Az előző két alkalommal győztes tengerentúliak ráadásul maguk is sporttörténelmet írhattak volna az újabb diadalukkal, mert a labdarúgásban még sosem fordult elő – sem férfi-, sem női vonalon –, hogy egy nemzeti együttes sorozatban három világbajnoki címet szerezzen.
Az amerikai kieséssel az is eldőlt, hogy Megan Rapinoe, Alex Morgan, Julie Ertz, Kelley O’Hara és Alyssa Naeher nem csatlakozik a sportág egyetlen háromszoros világbajnokához, Peléhez. Érdekesség, hogy közülük O’Hara és Rapinoe kihagyta a 11-esét, és csak a kapus Naeher volt eredményes.
A nyolc között a japán válogatott lesz a svédek ellenfele pénteken.
Eredmény, nyolcaddöntő:
Svédország–Egyesült Államok 0–0 – 11-esekkel: 5-4
korábban:
Hollandia–Dél-afrikai Köztársaság 2–0 (1–0)