Index Vakbarát Hírportál

Lehet, hogy Angliában csak az ezüstért lesz harc, de azért aztán nagy

2023. augusztus 11., péntek 13:50

Két magyar válogatott labdarúgó, Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is biztosan érdekelt lesz az angol Premier League hétvégén induló idényében, közülük előbbi rögtön rangadón, a Chelsea elleni találkozón mutatkozhat be tétmérkőzésen új csapatában, a Liverpoolban. A 2023–2024-es évadnak toronymagas esélyesként vág neki a címvédő Manchester City, ám a kihívók jelentősen megerősödtek, az oddsok alapján csaknem megtippelhetetlen, hogy Josep Guardioláék mögött kik végezhetnek a második helyen, csíphetik el a Bajnokok Ligája-indulást jelentő pozíciók valamelyikét, vagy épp lehetnek harcban végsőkig a nemzetközi kupaindulásért. Ennek ellenére tettünk vele egy próbát…

Hatból öt. A Manchester Cityt a 2017–2018-as idény kezdete óta csupán egyszer sikerült letaszítani a trónról, akkor is egy olyan idényben, amit sok mindennek nevezhetnénk, csak épp átlagosnak nem, „köszönhetően” a koronavírus-válság miatti megszakításnak. A hatból megnyert öt bajnoki cím között akadt olyan, amihez csaknem tökéletes teljesítményt kellett nyújtani, lásd rögvest a sorozat élén a 100 pontot gyűjtő rekordereket, vagy az egy évvel későbbi kiírásban 98 pontot szerző, ám a Liverpoolt (97) így is éppen csak lehajrázó brigádot. No meg olyan is, amikor hat vereség is belefért, a végelszámolásnál „mindössze” 86 pont is elég volt a City aranyérméhez, a többi lehetséges kihívó annyira gyenge volt, és annyit hibázott a kisebb csapatok ellen.

Egyvalami azonban állandó volt: mind a hat idénynek úgy futott neki a Guardiola vezette csapat, hogy a szakértőknél topfavoritnak számított. Valahogy úgy, ahogyan a Premier League pénteken startoló, 2023–2024-es kiírása előtt is vélekednek a statisztikusok, az oddsmesterek és a szakírók is.

Az Opta Analyst egy szuperszámítógép segítségével az előző idények adatait felhasználva tízezerszer (!) szimulálta le az előttünk álló szezont, a Manchester City pedig a lehetséges kimenetelek 90,2 százalékában nyert.

Ez messze a legdominánsabb mutató az európai topligák közül – a második legjobb a favoritok között a német Bayern München, amely a szimulációk több mint 60 százalékában nyerte a jövő héten rajtoló Bundesliga-kiírást.

Az ESPN, a BBC sportrovatának és a Sky Sports szakértői sem vállaltak első ránézésre nagy kockázatot: mindhárom nagy sportlapnál a Manchester City áll az erősorrend élén. Ahogyan az Indexnél is. Lapunk sportrovatának tagjai, valamint a szerkesztőség labdarúgással folyamatosan foglalkozó újságírói és az Index Sportcast szakértői közül kikerült tizenkét fős csapatból mindössze hárman tippeltek úgy, nem a City nyeri majd a bajnokságot. Ketten az Arsenal, egyvalaki pedig a Manchester United végső sikerére tenne…

A 41-szeres magyar válogatott labdarúgó, a Spíler TV Premier League-közvetítéseinek állandó szakértője, Fehér Csaba szerint sem valószínű, hogy nagy meglepetés születne az új szezonban.

„Biztos vagyok benne, hogy lesz valami csavar Guardiola taktikájában, de nem hiszem, hogy teljesen váratlan dologra kéne számítanunk – mondta lapunknak a Sportcast szezonfelvezető adásában. – Erling Haaland egyértelműen fejlődött az összjátékban, így megtörténhet, hogy a szerepe is változik valamelyest, esetleg kevesebbszer jön ki rá a befejezés, és többet kell vállalnia előkészítőként. Ezzel együtt viszont Jack Grealishnek, Phil Fodennek vagy épp Julián Álvareznek lehet eredményesebb szezonja az előzőnél.”

Védekezésben négy kő kemény belső védő áll Guardiola rendelkezésére, óriási luxus és könnyebbség számára, hogy akad köztük több olyan is, aki bátran tud belépni a támadójátékba, képesek szervezni is a játékot, miközben a pontrúgásoknál is veszélyesek. Gvardiol profilja is ilyen. De kell neki is – és ha megnézzük, Haaland kivételével az összes többi játékosnak is kellett – egy év, amíg igazán alkalmazkodik Guardiola játékához, és beépül. Ez így volt Nathan Aké és Grealish esetében is. A távozók, Rijad Mahrez és Ilkay Gündogan búcsúja ellenére is erős lesz a City kerete, a legfőbb kérdés szerintem nem a csapatban rejlő játéktudás, hanem a sikeréhség és a motiváció megléte az előző évad után.

Sokkal érdekesebb kérdés, hogy melyik csapat lehet a manchesteriek fő üldözője? Az Arsenal rendkívül erős szezont tudhat a háta mögött, melyben sokáig a City előtt állt. Ott van a jelentősen átalakult, Magyarországon alighanem minden korábbinál nagyobb érdeklődésre számot tartó Liverpool Szoboszlai Dominikkal, és a nyáron több mint 190 millió eurót költő Manchester United is. S alighanem komoly feltámadásban reménykednek a 2022–2023-as idényt csupán a PL 12. pozíciójában záró Chelsea-nél is.

Nálunk öt tipp érkezett az Arsenal ezüstjére, három a Manchester Unitedéra, kettő a Liverpooléra, míg egy szavazatot kapott a Newcastle United is – egy Cityre érkező voks mellett. A dobogó harmadik fokára négyen tették az Arsenalt, ketten a Cityt, a Liverpoolt és az MU-t, egy-egy ember pedig a Chelsea-t és a Newcastle-t.

Érdekesség, hogy a Cityt mind a tizenketten minimum a dobogóra várjuk, míg tizenegy tipp szerint az Arsenal sem szorul ki a legjobb háromból. Az észak-londoni az egyetlen olyan klub a címvédő mellett, amelyet mind Bajnokok Ligája-indulónak tippelünk. Őket a United nyolc, a Liverpool hét jelöléssel követi, Mauricio Pochettino Chelsea-je négy, a Newcastle három, a Tottenham egy és igazán komoly meglepetésként a Brighton szintén egy embernél szerepelt BL-indulást jelentő helyen – utóbbi pont negyedikként becsúszva.

Fehér Csaba úgy gondolja, nem kérdés, hogy az Arsenal kerete erősebb lett a nyáron, az viszont annál inkább, hogy a szezon elején még sérült Gabriel Jesus hiányában lesz-e olyan támadója Mikel Artetának, aki a kapu előtt kellő határozottságot mutasson. A Manchester City ellen tizenegyesekkel megnyert Community Shield-meccs (az angolok Szuperkupája) alapján Kai Havertzet nem tartja megfelelő megoldásnak a brazil helyettesítésére…

„Havertz nem volt meggyőző a chelsea-s időszakában, ugyanakkor képes lehet sok gólt szerezni az Arsenalban – csak annyi kell, hogy ne legyen vele szemben elvárás, hogy sok gólt kell lőnie. Ezt a terhet nem szabad rátenni, tőle nem azt kell várni, hogy az új kilences legyen, akinek gólokat kell szereznie, és a hátán vinni a csapatot. Sokkal inkább Granit Xhaka helyén tudom elképzelni, nyolcas pozícióban, balról, ahol jóval gólveszélyesebb is lehet, mint az előző idényben a svájci volt. Gabriel Jesustól már sokkal inkább lehet erre számítani, mármint akkor, ha egészséges” – vélekedett Fehér. 

Nagy kérdés, mi lesz Eddie Nketiah-val, elfogadja-e, hogy jött elé még egy játékos, és ismét epizódszereplő lesz a szezonban. Ami biztos, hogy a Declan Rice, Thomas Partey középpályás páros bombaerős és kemény lehet majd. Jurrien Timber a védelemben bármelyik poszton használható, szükség esetén a középpályára is fel tud lépni, így taktikai szempontból nagyon jó igazolás. Egyértelműen erősödött a keretük az előző idényhez képest, ráadásul okosan bebiztosították a meglévő értékeik jövőjét is, hosszabbítva Bukayo Sakával, Gabriel Martinellivel és Martin Ödegaard-ral is.

A tippeket az Opta szuperszámítógépe alapján íródott cikktől függetlenül adtuk le, mégis nagyban összecsengenek annak analízisével. A The Analysten megjelent cikk több mint 33 százalékos esélyt ad az Arsenal ezüstérmére, 30 százalékot a Liverpooléra és 18-at a Manchester Unitedére.

Artetáék BL-indulására 79,9, Jürgen Kloppékéra 76,8, Erik ten Hagékéra 63,2 százalék esélyt ad a szimuláció. Tőlük jelentősen lemaradva, az esetek 24,8 százalékában fért a legjobb négy közé a Newcastle, 16-ban a Chelsea. Itt a Brighton még le is győzi a Tottenhamet, hiszen Roberto De Zerbi csapata 10 ezerből 1230-szor zárt BL-indulóként, míg a Spurs „csak” 950-szer…

Szoboszlai a Chelsea ellen debütálhat

A Chelsea és a Liverpool presztízsmeccsén az előző szezonban egyaránt csalódást keltő csapatok mérik össze erejüket. A Jürgen Klopp vezette, legutóbb ötödik Liverpoolnál hat távozó is volt a nyáron, a középpálya kicserélődött. Ott a felkészülési mérkőzések alapján a német szakember kulcsszerepet szán az RB Leipzigtől júliusban – sajtóhírek szerint – 70 millió euróért szerződtetett Szoboszlainak, valamint a vele szinte egy időben Liverpoolba érkezett Alexis Mac Allisternek, a világbajnok argentin válogatott alapemberének.

A magyar nemzeti együttes csapatkapitánya négy felkészülési mérkőzésen lépett pályára a szigetországi csapatban. A legutóbbi kettőn, a Bayern München és a Darmstadt ellen is kezdőként szerepelt, előbbin 75, utóbbin pedig 60 percet játszott, ez alapján pedig szinte biztosan lehetőséghez jut majd az elmúlt idényben csak 12. londoni gárda elleni vasárnapi, idegenbeli találkozón.

(MTI)

A számítógép a top hat-hét csapat helyezését illetően a Liverpoolt és a Brightont teszi minimálisan előrébb nálunk. Fehér Csaba úgy látja, nem légből kapott gondolat, hogy a Liverpool az előző évad ötödik helye után ismét az érmekért küzd majd – azonban Klopp nem várt nehézségekbe futhat a szaúdiak miatt, akik Jordan Henderson és Fabinho elcsábításával az ideálisnál jobban felgyorsították a Liverpool fiatalítási folyamatát.

Azt a folyamatot, amelyben a nyár legdrágább érkezőjeként a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik is főszereplőnek számít.

Ez az utolsó másfél év fantasztikusan sikerült, nemcsak a klubjában, hanem a válogatottban is. A német bajnokságban, valamint a Bajnokok Ligájában is bizonyította, akár egy Liverpool-szintű klubra is megérett. Bizakodó vagyok, kíváncsian várom, mire jut Angliában. Újjáépülőben van a csapat, az utolsó pillanatban több középpályás is távozott, ami az újonnan érkezők dolgát azért nehezítheti picit. Könnyebb lett volna egy-két új embert beépíteni, mint hármat-négyet, és a Liverpool esetében inkább utóbbinál tartunk most. A Jürgen Klopp-féle játék, a rendkívül intenzív le- és visszatámadás nagy összeszokottságot igényel. Ennek hiányában mondom, hogy akár kicsit nehezebben is indulhat számukra az idény. Nem véletlen, hogy Klopp is úgy számol, a felkészülési időszak náluk egészen az első válogatottszünetig eltart

– emelte ki a 41-szeres magyar válogatott labdarúgó.

A Liverpool valami hasonlóra készül most, mint egy évvel ezelőtt a Manchester United tette: akkor a „vörös ördögök” vágtak neki úgy a szezonnak, hogy lemaradtak a Bajnokok Ligája-indulásról is, és szerettek volna a lehető legrövidebb időn belül visszatérni oda. Egy harmadik hellyel teljesítették ezt a célt Ten Hag fiai.

Az MU-nál idén nyáron közel sem volt akkora jövés-menés, mint tavaly, ám két kulcspozícióban így is jelentős változás történt. 50 millió fontért igazoltak új kapust, 70 millióért új középcsatárt. Az André Onana, Rasmus Höjlund kettősből pedig utóbbi könnyen zsákbamacska lehet…

Az, hogy valaki biztatóan szerepel az olasz bajnokságban, azon belül is az Atalantában, önmagában még nem garancia arra, hogy évekre megoldja majd a Manchester United csatárproblémáit is. Ami viszont világos, hogy jól illeszkedik abba az Erik ten Hag-féle gondolatba, hogy az átmeneteket illetően az egyik, ha nem a leggyorsabb Premier League-csapat legyen a Unitedból. Van egy Antony vagy egy Marcus Rashford a szélekre, és most már középre Höjlund, rendkívül gyors trió ez így. Mögöttük nem feltétlenül gyors, de borzasztóan gyorsan gondolkodó középpályások, Casemiro, Bruno Fernandes vagy épp Mason Mount. Ez a közeg Höjlund beilleszkedését is segítheti

– véli Fehér Csaba.

Hátul André Onanával szerintem egyértelműen erősödtek, jobban passzol ehhez az elképzeléshez, mint David de Gea, aki ugyan aranykesztyűs lett a legutóbbi szezonban, de a hibái miatt érződött, megérett az idő a váltásra. Ten Hagnak ez a második idénye lesz, sok megoldandó problémát lezárt már, amit még meg kell oldania, az Harry Maguire jövője. Ő egyszerűen nem bírta el azt a terhet, hogy a világ legdrágább védőjeként szerepelhet hétről hétre a Manchester Unitedban, mindenki azzal járna a legjobban, ha menne. Nem véletlen, hogy a csapatkapitányi karszalagot is elvették tőle.

Maguire a hírek szerint a West Ham Unitedhoz tart. Pedig ideig-óráig egy harmadik United, a Newcastle neve is szóba került vele kapcsolatban. A „szarkák” helyzetét lehet talán a legnehezebben belőni a rajt előtt. Eddie Howe legénysége a negyedik helyet szerezte meg a legutóbbi kiírásban, így pedig közel húsz év után térhet vissza a Bajnokok Ligája porondjára.

A szaúdi kézben lévő klub több mint 150 millió fontot költött átigazolásokra, igaz, ennek mintegy harmadát korábbi játékosai értékesítéséből fedezni is tudta. A legdrágább érkező az AC Milantól elcsábított Sandro Tonali, akiért 50 milliónál is többet fizethetnek ki – ha beválik. Mellette Harvey Barnes és Tino Livramento játékjoga is mintegy 40 milliót ért Howe-éknak.

A Newcastle továbbra is szépen építkezik, a Bajnokok Ligája-indulásért ismét harcban lehetnek, de kérdés, hogy viselik majd a kettős terhelést. A Chelsea-től egyértelmű előrelépést várok, míg a Tottenham esetében már nem mondható el ugyanez. Ha Harry Kane távozik, a nyolcadik helynél is hátrébb csúszhat a csapat. A Brighton megint jó lehet, noha a kulcsembereit rendre elveszti. Moisés Caicedo távozása vagy maradása fontos kérdés még, de csapatként most is erősnek tűnnek. Az Aston Villa jól igazolt, Unai Emeryvel könnyen lehet az idény meglepetéscsapata. Akiktől kevesebbet várok, az Brentford és a Fulham, számukra inkább a biztos bennmaradás lehet a cél

– foglalta össze.

Kerkez a kiesés elleni küzdelemben lehet főszereplő

Kerkez Milost, a válogatott 19 éves balhátvédjét július második felében szerezte meg a holland AZ Alkmaartól a Bournemouth, mely sajtóhírek szerint 18 millió eurót fizetett érte, és szinte biztosra vehető, hogy komoly szerepet szán neki. Kerkez a felkészülési időszakban három barátságos mérkőzésen játszott, és mindháromszor ő volt a kezdő baloldali védő, ráadásul már a Southampton elleni bemutatkozó meccsén 76 percet töltött a pályán, majd az Atalanta és a Lorient elleni mérkőzéseket végigjátszotta.

A Bournemouth, melynek az előző szezonban nem voltak kiesési gondjai, és végül a 15. helyen zárt, az új szezont szombaton hazai pályán kezdi meg a West Ham United ellen, mellyel magyar idő szerint 16 órától csap össze.

(MTI)


Ám egy teljes bajnoki idény alatt nem csak az aranyérem és a dobogós helyezések sorsa jelent komoly izgalmat. Sokszor a kiesés elleni küzdelem még izgalmasabb is tud lenni, főleg a Premier League esetében.

A tabella túlvégén az újonc Luton Town helye tűnik hasonlóan biztosnak, mint az élen a Manchester Cityé. Szerkesztőségünkben tizenkettőből tizenketten tették kieső helyre a narancs mezes együttest, míg az Opta szimulációiban 62,25 százalékkal bizonyult a legvalószínűbb búcsúzónak. A The Analyst összeállításában a Sheffield United (48,98%) és Kerkez Milos csapata, a Bournemouth (48,9%) követi a londoni kis csapatot.

Nálunk hét voksot kapott a Sheffield, hatot az idényrajt hetében edzőt váltó, egy félcsapatnyi alapemberét elvesztő Wolverhampton, négyet a Nottingham Forest, hármat a harmadik újonc Burnley, kettőt a balsorsot évek óta kísértő Everton, valamint egyet-egyet a Fulham és a Crystal Palace.

A gólkirályi címet illetően nagy az egyetértés, kilenc szavazat érkezett a címvédő Erling Haalandra, kettő Mohamed Szalahra és egy Gabriel Jesusra…

A 2023–2024-es idény első mérkőzését a címvédő Manchester City és az újonc, a Championshipet magabiztosan megnyerő Burnley vívja – a péntek esti találkozó pikantériáját mester és tanítványa összecsapása adja, ugyanis Guardiola azzal a Vincent Kompanyval néz majd farkasszemet a kispadoknál, aki éveken át volt a City csapatkapitánya, és edzői pályafutása elindításához bevallottan sok-sok tanácsot kapott egykori menedzserétől.

LABDARÚGÁS
PREMIER LEAGUE 2023–2024
AZ ELSŐ FORDULÓ PROGRAMJA

péntek:
Burnley–Manchester City 21.00
szombat:
Arsenal–Nottingham Forrest 13.30
Bournemouth–West Ham United 16.00
Brighton–Luton Town 16.00
Everton–Fulham 16.00
Sheffield United–Crystal Palace 16.00
Newcastle United–Aston Villa 18.30
vasárnap:
Brentford–Tottenham Hotspur 15.00
Chelsea–Liverpool 17.30
hétfő:
Manchester United–Wolverhampton 21.00

(Borítókép: Erling Haaland, a Manchester City játékosa ünnepel a Premier League-trófeával 2023. május 21-én. Fotó: Michael Regan / Getty Images)

Rovatok