Index Vakbarát Hírportál

Ronaldo vezérletével az Al-Naszr nyerte az arab Bajnokok Ligáját

2023. augusztus 12., szombat 21:44

Megszerezte első trófeáját a Közel-Keleten Cristiano Ronaldo, miután az arab Bajnokcsapatok Kupájának fináléját hosszabbítást követően 2–1-re az Al-Nasszr nyerte – csapata mindkét találatát a portugál szupersztár szerezte.

Pedig a döntőben a gól nélküli első játékrészt követően az Al-Hilal szerzett vezetést, amelyben kezdőként kapott szerepet többek között a nyáron igazolt Kalidou Koulibaly, Szergej Milinkovics-Szavics és Rúben Neves is. A találatot viszont Michael szerezte az 51. percben, a 71. percben ráadásul emberhátrányba kerültek Cristiano Ronaldóék, aki mellett ott volt a pályán Sadio Mané, Marcelo Brozovic vagy éppen Seko Fofana is.

A piros lap után viszont szinte azonnal egyenlített az Al-Naszr, Ronaldo érkezett remekül egy jobb oldali centerezésre. A rendes játékidőben nem esett több gól, így jöhetett a 2×15 perces hosszabbítás, és a 98. percben megint Ronaldo volt a főszereplő, egy lécről kipattanó labdát fejelt az üres kapuba. Az Al-Naszrből egyébként még egy játékos, valamint Luis Castro vezetőedző is piros lapot kapott, igaz, mindketten pályán kívül.

Bár Ronaldót sérülés miatt a meccs hajrájában le kellett cserélni, csapata kihúzta a hátralévő időt, és története során először nyerte meg a sorozatot.

 

Rovatok