Index Vakbarát Hírportál

Máris itt az első edzőváltás az NB I-ben

2023. augusztus 12., szombat 18:55

Megvált vezetőedzőjétől a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Kisvárda.

A klub honlapján olvasható közlemény szerint a Várda Labdarúgó Kft. vezetősége tájékoztatta Milos Kruscsicsot, hogy felmentette a munkavégzés alól, így a csapat következő, keddi edzését már nem az eddigi szakvezető tartja. A klub a további személyi kérdésekről később ad tájékoztatást.

A Kisvárda három mérkőzést játszott le a mostani bajnokságban, győzelemmel kezdett Zalaegerszegen, majd kikapott Kecskeméten, pénteken pedig gól nélküli döntetlent játszott az MTK vendégeként.

Kruscsics márciusban vette át a Kisvárda irányítását, amellyel a hatodik helyen végzett az előző bajnokságban.

Rovatok