Index Vakbarát Hírportál

Kane bemutatkozott a Bayernben, sok köszönet nem volt benne

2023. augusztus 12., szombat 22:38

Szombaton este a müncheni Allianz Arénában rendezték a Német Szuperkupa mérkőzését, amelyet meglepetésre a kupagyőztes RB Leipzig nyert meg, méghozzá bántóan simán, a mesterhármast szerző Dani Olmo vezérletével.

Bár a lipcsei együttesből a nyáron olyan meghatározó emberek távoztak, mint Szoboszlai Dominik és Christopher Nkunku, így kérdéses volt, mire lesz majd képes az új idényben – csattanós választ adott a kétkedőknek.

Dani Olmo már a 3. percben megadta a meccs alaphangját, a spanyol támadó egy bal oldali szabadrúgást követően csapott le a labdára a kapu előterében, majd megszerezte a vezetést Marco Rose alakulatának. A folytatásban többet birtokolta a labdát a Bayern, fölényben játszott, ám hiába volt a szünetig több ziccere is, mindet elhibázta. Nem úgy a Leipzig: a 44. percben Olmo egy szenzációs labdaátvétellel becsapta Matthijs De Ligtet és Sven Ulreich lábai között a kapuba passzolt, 0–2.

Félidőben három helyen is változtatott Thomas Tuchel, a napokban 100 millió euróért megvásárolt Harry Kane debütálására azonban még várni kellett. Egészen a 63. percig, ekkor küldte be az angolok csapatkapitányát, nem sokkal később viszont már háromgólos volt a lipcseiek előnye: 

Noussair Mazraoui ért bele kézzel a labdába a 16-oson belül, a jogos büntetőt pedig Olmo értékesítette higgadtan, aki így mesterhármast szerzett.

A hajrában a Leipzig szlovén támadója, a Timo Werner helyére becserélt Benjámin Sesko két nagy ziccert is elhibázott, így végül a kiütés elmaradt, a 3–0-s végeredmény azonban így is több mint meglepő.

A lipcsei alakulat története során először nyerte el a Német Szuperkupát, és bár Harry Kane egyértelműen azzal a céllal igazolt a bajorokhoz, hogy kupákat nyerjen, továbbra is várat magára karrierje első trófeája.

A lipcseiek magyar válogatott labdarúgói közül Willi Orbán kapitányi karszalaggal a kezén végig a pályán volt, míg a súlyos sérülése után visszatérni készülő Gulácsi Péter nem került a meccskeretbe.

 

Rovatok