Index Vakbarát Hírportál

José Mourinho Romája meglepő blamával indította az idényt

2023. augusztus 20., vasárnap 20:35

Nem indult erősen az idény az AS Roma számára, hiszen az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 1. fordulójában a Salernitana 2–2-es döntetlent harcolt ki a fővárosban.

A Roma az előző idényben sokáig BL-induló helyen állt, az Európa-ligában Budapesten döntőzött, a Salernitana pedig a 15. helyen zárt, így országos egyes volt az összecsapás a fogadóknál a kezdés előtt. 

A kezdés követte is a papírformát, Andrea Belotti gólját a nyolcadik percben még les húzta keresztül, a 17.-ben viszont már semmi, vezetett José Mourinho együttese  (1–0).

Csakhogy még a szünet előtt egyenlített Antonio Candreva, majd a fordulást követően fordítani is tudott együttese számára (1–2).

Érdekesség, hogy a vendégcsapat várható gólmutatója 0,14-ig pörgött fel, de ebből is szerzett két találatot.

Amikor már úgy festett, hogy ezzel együtt három pont is érkezik, jött újra Belotti, és keretbe foglalta a meccset (2–2).

Melyik csapat nyeri meg a Serie A 2023–2024-es idényét?

  • 804
    Inter
  • 403
    Juventus
  • 296
    AC Milan
  • 186
    Napoli
  • 152
    AS Roma
  • 56
    Lazio
  • 38
    más

SERIE A

1. FORDULÓ

Roma–Salernitana 2–2 (Belotti 17., 82., ill. Candreva 36., 49.)

Sassuolo–Atalanta 0–2 (De Ketelaere 84., Zortea 93.)

KÉSŐBB

20.45: Lecce–Lazio

20.45: Udinese–Juventus

Rovatok