Index Vakbarát Hírportál

Dárdai Pál önkritikus: A Hertha talán nem elég erős a másodosztályhoz?

2023. augusztus 21., hétfő 18:11

Dárdai Pál együttese, a Hertha BSC három fordulót követően nulla ponttal az utolsó helyen áll a másodosztályú német labdarúgó-bajnokságban, az előző idényben még élvonalbeli berlini gárda magyar szakvezetője megkérdőjelezi csapata minőségét, hogy elérik-e a Bundesliga 2 színvonalát.

A magyar tréner a hét folyamán még optimista volt, azonban a vasárnapi hamburgi mérkőzést követően a német Sky Sportsnak elmondta: „Gyenge volt a támadójáték, az előző hétvégét követően többet vártunk magunktól”.

Dárdai szerint a fő probléma az volt, hogy az edzéseken mutatott játékintenzitás és minőség a találkozón már hiányzott. Pedig a hétközi edzéseken még azt gondolta: amennyiben képesek azon a szinten teljesíteni, akkor Hamburgban nem lesz gondjuk.

„Azonban a minőség döntött, talán nem vagyunk elég erősek ehhez az osztályhoz.”

A vezetőedző nem érti: amíg egy héttel korábban a Jéna elleni kupameccsen „fesztivált” rendeztek (5–0), és jutottak tovább az első fordulóból, addig Hamburgban nem volt kellően hatékony a játékuk, helyzetekig sem jutottak el.

A Hertha BSC három fordulót követően nulla ponttal áll a tabella alján, mínusz ötös gólkülönbséggel, szerzett találat nélkül. A bajnoki idényt a düsseldorfi 1–0-s vereséggel indította a Hertha, majd hazai környezetben 1–0-ra maradt alul az újonc Wehen Wiesbadennel szemben.

Dárdai együttese szombaton javíthat a Fürth ellen haza pályán, amely négy ponttal a középmezőnyből várja az összecsapást.

Rovatok