Index Vakbarát Hírportál

Dárdai-gól, Hertha-győzelem; elmozdult az utolsó helyről a Hertha

2023. augusztus 26., szombat 15:08

A német másodosztály negyedik fordulójának szombat délutáni mérkőzésén a sereghajtó Hertha megszerezte szezonbeli első győzelmét, hazai pályán ütötte ki 5–0-ra a Fürth együttesét, többek között Dárdai Palkó góljának is köszönhetően, így elmozdult az utolsó helyről a tabellán.

A szakvezető három fia közül ifj. Dárdai Pál kezdő volt, a 46. percben gólt szerzett, majd a 64. percben lecserélték.

Márton végigjátszotta a találkozót, Bence pedig a 78. percben lépett pályára Haris Tabakovic helyett. Utóbbi, a Debrecen és a Diósgyőr korábbi csatára két góllal és egy gólpasszal járult hozzá a sikerhez.

A Hertha az első három fordulóban egyaránt veszített, sőt gólt sem szerzett a Bundesliga 2-ben.

Rovatok