Index Vakbarát Hírportál

Újabb televíziós botrány, ezúttal rasszizmus miatt dobták ki az újságírót a stúdióból

2023. augusztus 26., szombat 08:23

Élő adásban használt rasszista kifejezést egy olasz újságíró, akit egy reklámszünet után el is távolítottak a stúdióból. A Telelombardia nevű televíziós csatorna elhatárolódott a kijelentésektől, és azonnali intézkedést jelentett be.

A lombardiai helyi televízió, a Telelombardia élő adásában elemezték az olasz átigazolási piacot, aminek egyik fontos fejleménye, hogy az Internazionalénél két időszakot is eltöltött Romelu Lukaku visszatérhet a Serie A-ba, méghozzá az AS Roma színeiben.

A nem titkoltan Internazionale-szurkoló újságíró, Luigi Furini – aki 2010 óta rendszeres vendége a Voi Stadio nevű műsornak – a magyarra fordítva „kis negró” jelzővel beszélt Romelu Lukakuról. Nem sokkal később azzal próbálta megvédeni magát, hogy ez egy rapzenében használt szófordulat, de ezzel csak rontott a helyzeten. 

Helyi lapok kiemelik, hogy a Furini által használt kifejezés valójában a rasszista inzultus olasz változata, kifejezetten becsmérlő és lekicsinylő aspektussal.

Az élő adást Furini monológja után reklámszünettel szakították meg, utána pedig az újságíró már nem ült ott a stúdióban. A csatorna igazgatója, Fabio Ravezzani közleményt adott ki közösségi oldalán, amiben elhatárolódott az újságíró kijelentéseitől.

Ha rasszista kijelentés hangzanak el, nem lehet hezitálni. Nem fogadjuk el azt a magyarázatot, hogy ez félreértés volt. Egy késői bocsánatkérés sem elég. Elkeserítő, hogy egy olyan kolléga, mint Furini, ekkora hibát követ el. Elkerülhetetlen, hogy lépéseket tegyünk.

Az egyelőre nem derült ki, hogy Furinit végleg kiteszik a műsorból vagy csak egy időre felfüggesztik a szereplését.

Botrányok idehaza: Pálffy Istváné a legutóbbi

A magyar médiában sem egyedülálló eset, hogy egy-egy rosszul sikerült kijelentés miatt valaki botrányba keveredik. A korábban évekig nagykövetként dolgozó Pálffy István a Hír TV esti műsorában relativizálta a pedofíliát, a csatorna másnap el is köszönt tőle. A Pálffyhoz hasonló eseteket ebben a cikkben gyűjtöttük össze.

Rovatok