Index Vakbarát Hírportál

Az ötgólos vereséget szenvedő paksiak edzője már az ivószünetnél látta: baj van

2023. augusztus 27., vasárnap 21:57

Az OTP Bank Liga ötödik fordulójában a Ferencváros labdarúgócsapata egy félidő alatt hat gólt rúgott a Paksnak, és nyert 6–1-re hazai pályán. A vendégek vezetőedzője, Bognár György a mérkőzés után elmondta: már az első ivószünetnél látták, nagy a baj.

Sokáig nem kellett izgulnia a ferencvárosi szurkolóknak csapatuk vasárnap délutáni bajnokiján, mivel a bajnoki címvédő FTC rekkenő hőségben egymás után rámolta be a gólokat a Paks kapujába. Fél óra után már 3–0 volt az állás, majd a játékrész végéig további három gólt rúgott a Fradi, többek között Varga Barnabás mesterhármasának köszönhetően. 

A mérkőzés után Bognár György, a paksiak vezetőedzője csalódottan értékelte a látottakat, ami nem csoda, mivel egy héttel korábban még csapata magabiztosan győzte le hazai környezetben az Újpestet. A szakember elmondta: voltak olyan középpályások és támadók az összeállításban, akik sokkal jobb teljesítményre képesek, de hatalmas volt a sebességbeli különbség, főleg Traoré esetében. 

„A pontrúgások levédekezése, amelyekből három-négy gólt is kaptunk, szokatlanul rosszul működött. Megérdemelten vezetett a Fradi a szünetben, aztán nem volt más választásunk, mint hogy ne kapjunk gólt” – értékelt Bognár a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. A paksiak trénere elárulta: már az első ivószünetnél látták, hogy baj van.

Hátrébb vittük Windeckert, stabilabbak is lettünk, de kaptunk még három gólt a szünetig. Ha beállítok valakiket a kezdőcsapatba, és az nem működik, akkor én is hibázom, ezért nem cseréltem le senkit a szünet előtt

– tette hozzá Bognár.

Máté Csaba, a Ferencváros vezetőedzője úgy értékelte a mérkőzést, hogy természetesen sosem lehetnek elégedettek mindennel, de jelen esetben elmondhatják, nagyon sok minden jól sikerült, főleg az első félidőben. „Lendületesen játszottunk, kihasználtuk gyorsaságbeli fölényünket, és a második félidőben már igyekeztünk előre tekinteni” – mondta az FTC vezetőedzője.

Rovatok