Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai két és fél játékos helyett futott, most is remek a magyar középpályás sajtója

2023. augusztus 28., hétfő 07:49

A Newcastle United elleni hihetetlen fordítás, az emberhátrányban a 93. percben kiharcolt 2–1-es idegenbeli Liverpool-győzelem egyik hőse Szoboszlai Dominik volt, természetesen a kétgólos cserejátékos, Darwin Núnez, valamint a bravúrt bravúrra halmozó kapus, Alisson mellett. A liverpooli sajtó ezúttal is felsőfokokban dicséri a magyar válogatott csapatkapitányát.

Három bajnoki mérkőzés – háromszor kilencven perc csere nélkül. Ennél nagyobb elismerés nem kell Jürgen Klopptól, a Liverpool menedzserétől Szoboszlai Dominiknak, a 70 millió euróért megvásárolt újoncnak. 

A helyi sajtó ezúttal is magasztalja honfitársunkat, még ha a meccs embere ezúttal természetesen nem Szoboszlai volt, hanem a csereként beállt, két góljával a győzelmet kiharcoló uruguayi csatár, Darwin Núnez. Azért a liverpool.com kritikája több mint hízelgő:

Szoboszlai játékát nézni ezúttal is gyönyörűség volt. A magyar mindvégig energikusan futballozott, és legalább két és fél játékos helyett futott, ezzel gyakorlatilag eltüntetve a 28. perctől Van Dijk kiállítása miatt mutatkozó emberhátrányt. Szoboszlai mindazt hozza, ami a múlt szezonban hiányzott a Liverpool játékából. A 112 millió font értékű újonc trió (Szoboszlai, Mac Allister és Endo) megannyi jó tulajdonsággal rendelkezik

– írja az oldal. Ugyan kinek hiányzik már Moisés Caicedo? Ennyit a szavakról, és most lássuk a konkrétumokat, az újságok osztályzatait, amelyek most is messze átlag felettiek.

Thisisanfield.com

Szoboszlai Dominik – 7. Olykor úgy tűnik, ő az egyetlen futballista ebben a csapatban, aki valóban tudja, hogy mit csinál, és akiben megvan a szándék és a minőség. Keményen dolgozott, megtartotta a labdát, amikor kellett, még ha ezen a mérkőzésen nem is a kreativitás volt a legszembetűnőbb tulajdonsága.

Livepool Echo

Szoboszlai Dominik – 8. Nemcsak hogy teljesítette a műszakot, hanem még túlórázott is. Vezéregyénisége volt a tíz emberrel küzdő Liverpoolnak. Jó példával járt elöl, intelligensen bánt a labdával, amikor nála volt.

Liverpool.com

Szoboszlai Dominik – 7. Csak fut és fut és fut. Sokszor keményen odaléptek neki a Newcastle játékosai, amit olykor elnézett nekik a játékvezető.

Sportsjoe.ie

Szoboszlai – 7.

101greatgoals.com

Szoboszlai Dominik – 6,5.

O nefootball.com

Szoboszlai Alissonnal és Núnezzel holtversenyben a legjobb kalkulust, nyolcast kapta. Alisson (8)  – Alexander-Arnold (6), Matip (6), Van Dijk (3), Robertson (6) – Endo (6), Szoboszlai (8), Mac Allister (6) – Szalah (8), Gakpo (6), Diaz (6). Csere: Núnez (8)

Goal.com

Szoboszlai Dominik – 6. Csillogóan kezdett, úgy tűnt, átadásaival és előretöréseivel zavart tud okozni, de Van Dijk kiállítása után játéka elszürkült. Azonban egy percre sem adta fel, mindvégig derekasan küzdött, és kiérdemelte, hogy végig a győztes csapatban maradjon.

Punditfeed.com

Szoboszlai Dominik – 7. Keményen dolgozott, és helyenként megcsillantotta a benne rejlő minőséget.

90min.com

Szoboszlai Dominik – 5. Egy távoli lövés és más semmi.

Anfieldwatch.co.uk

Csak a kétgólos Núnez kapott Szoboszlainál magasabb érdemjegyet! Alisson (8) – Alexander-Arnold (6), Matip (6), Van Dijk (3), Robertson (6) – Endo (6), Szoboszlai (8), Mac Allister (6) – Szalah (8), Gakpo (6), Diaz (6). Csere Gomez (7), Elliot (8), Jota (6), Núnez (10), Quansah (8).

Acefootball.com

Jó közepes osztályzat: Alisson (7) – Alexander-Arnold (5), Matip (6), Van Dijk (4), Robertson (6) – Endo (6), Szoboszlai (6), Mac Allister (7) – Szalah (7), Díaz (6), Gakpo (6). Csere: Gomez (7), Elliot (6), Jota (6), Quansah (5), Núnez (9).

(Borítókép: Szoboszlai Dominik. Fotó: Stu Forster / Getty Images)

Rovatok