Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Zárja kapuit a Futballbazár, de holnap reggel újra jelentkezünk percről percre frissülő hírfolyammal a labdarúgás átigazolási híreivel, pletykáival.

    Tartsanak velünk akkor is. 

  • Az angol élvonalbeli Everton bejelentette Beto szerződtetését. A brazil támadó az olasz Udinese csapatától érkezik, ahol 34 mérkőzésen 10 gólt szerzett. Mindenképpen ráfér az angolokra az erősítés, mivel az Everton jelenleg az angol élvonal utolsó helyén áll.

    A 25 éves támadó négyéves szerződést írt alá újdonsült klubjával, vételára pedig 25 millió font.

  • A Wolverhampton Wanderers pénzbírsággal sújtotta Matheus Nunest. A brazil születésű portugál válogatott labdarúgó bűne, hogy

    NEM JELENT MEG A CSAPAT VASÁRNAPI ÉS HÉTFŐI EDZÉSÉN.

    A történtek előzménye, hogy Nunes már megegyezett a Manchester Cityvel, amely a sajtóhírek szerint 47 millió fontos ajánlatot tett a 25 éves középpályás játékjogáért, de az eladó klub elutasította azt.

    A Wolverhamptonnál keveslik az összeget: tavaly nyáron klubrekordot jelentő 38 millió fontot fizettek érte a Sportingnak, szerződéséből még négy év van hátra. A klubnál abban bíznak: a csütörtök estig tartó átigazolási időszak végéig a City még emeli az ajánlatát, és közelebb kerülnek a remélt 60 millió fonthoz.

  • A Bayern München megadta a zöld jelzést Benjamin Pavard számára, a francia labdarúgó hamarosan elhagyja a bajor csapatot és az Internazionale játékosa lesz. A felek mindenben megállapodtak, Pavard még ma Milánóba utazik, hogy véglegesítse szerződését. A legutóbb BL-finalista olasz klub 30 millió eurót fizet a francia játékjogáért, amely összeg további kétmillió euróval nőhet bizonyos kritériumok esetén. 

    A szerződés hosszú távú, igaz azt még nem tudni pontosan, hogy mennyi időre szól. A hírek szerint Benjamin Pavard kezdeményezte a klubváltást, a németek pedig nem állták útját. 

  • Az amerikai csatárt, Folarin Balogunt 45 millió euróért vásárolta meg az AS Monaco. A futballista érkezését egy-két napon belül bejelentik, a kontraktusa pedig öt évre szól a franciáknál.

    A 22 éves futballista 2017 óta az Arsenal korosztályos csapataiban szerepelt kisebb kitérőkkel: 2022 elején 21 meccset játszott az angol másodosztályban szereplő Middlesbrough színeiben, és egy évet a francia élvonalbeli Stade Reims együttesénél vendégeskedett, ahol 37 alkalommal lépett pályára, 21 gólt lőtt és három gólpasszt adott csapattársainak.

    Balogun idén nyáron behívott kapott az Egyesült Államok felnőtt válogatottjába, azóta kétszer ölthette magára a nemzeti mezt.

  • Az angol élvonalbeli klub megegyezett a spanyol Sevilla csapatával a brazil szélső, Lucas Ocampos játékjogának megszerzéséről, akinek még egy évig van élő szerződése jelenleg EL-címvédő spanyol együttessel. A klubváltás megvalósulása jelenleg már csak a játékos döntésén múlik.

    A 29 éves csatár idén januárban érkezett vissza kölcsönjátékból holland Ajaxtól, azóta négy alkalommal lépett pályára és egy gólpasszt jegyzett az andalúzok színeiben.

  • Az angol élvonalbeli Manchester United középpályás után kutat a piacon, a legújabb célpontja pedig a Tottenham játékosa, Pierre-Emile Hojbjerg. A dán válogatott játékos szerződésének utolsó két évébe lépett a londoniaknál, a United pedig kezdetleges kapcsolatfelvételt kezdeményezett a Tottenhammel. 

    A „vörös ördögök” vezetősége úgy gondolja, hogy egy középpályásra még mindenképpen szüksége van a keretnek, és amennyiben Ryan Gravenberch vagy Sofyan Amrabat leigazolása zátonyra futna, Hojbjerg lehetne a vészmegoldás. 

  • Az Újpest szerződtette a Vasas utánpótlás-válogatott labdarúgóját, Molnár Zsombort. A lila-fehér klub honlapjának keddi beszámolója szerint a 20 esztendős, 190 centiméter magas kapus az elmúlt idényt kölcsönben a másodosztályú Dorognál töltötte, itt 17-szer állt kapuban, a jelenlegi idényt pedig a Vasas utánpótláscsapatánál kezdte.

    Molnár az idény végéig kölcsönben szerepel Újpesten.

  • Bolla Bendegúz kölcsönben a svájci Servette-hez igazolt az angol Wolverhampton Wanderers labdarúgócsapatától. A 11-szeres válogatott védőnek nem lesz ismeretlen Svájc, ugyanis az elmúlt két idényt – szintén kölcsönben – a Grasshoppersnél töltötte.

    „Örülök, hogy sikerült lezárni ezt a nyári bizonytalan időszakot. Jó következő lépcsőfok lesz a Servette, amely vételi opcióval is rendelkezik, amennyiben játszom a meccsek 65 százalékán” – árulta el az M1 aktuális csatornának a 23 éves játékos, aki arról is beszélt, hogy voltak megkeresései a német első- és másodosztályból, valamint Csehországból és Görögországból.

    Bolla szerint az nagy előny számára, hogy a Servette az Európa-liga csoportkörében szerepelhet, mert így az európai kupaporondon is megmutathatja magát, illetve tapasztalatokat gyűjthet.

    Az elmúlt két évben, amikor játszottam a Servette ellen, nagyon szimpatikus csapat volt. Minden évben megvolt az esélye, hogy bajnok legyen. Azt gondolom, ez a mostani idényben is így lesz

    – mondta Bolla, aki kifejtette, új együttese offenzív, sok rövid passzos futballt játszik, ezért szerinte a támadójátékával hívhatta fel magára a figyelmet.

    Bolla a válogatott kapcsán kifejtette, sokszor beszélt Marco Rossi szövetségi kapitánnyal a nyáron, ezért is volt fontos, hogy lezárult az átigazolása a nemzeti együttes következő összetartása előtt. Megjegyezte, pályafutása egyik legfontosabb szezonja előtt áll, tekintve, hogy ennek a végén rendezik a 2024-es Európa-bajnokságot.

    A svájci bajnokságban legutóbb ezüstérmes genfi együttes nem kezdte jól az új idényt, ugyanis öt forduló után hat pontjával csak a nyolcadik helyen áll. A Bajnokok Ligája selejtezőjében a belga Genket 11-esekkel még elbúcsúztatta, azonban a következő körben a skót Glasgow Rangersszel szemben alulmaradt, így került az El főtáblájára.

  • Az angol élvonalbeli Fulham hivatalosan bejelentette Timothy Castagne érkezését. A belga válogatott játékos a Leicester Citytől érkezik, ahol az elmúlt három szezont töltötte. 

    A 27 éves játékos a Fulham negyedik nyári szerzeménye Raul Jimenez, Calvin Bassey és Adama Traore után. 

  • Az al-Ittihad célpontjainak listáján szerepel az angol élvonalbeli Liverpool védője, Joe Gomez. A szaúdi klub ezzel együtt minden erejével azon van, hogy szerződtesse Mohamed Szalaht, viszont egy védőre is szüksége lenne: itt jön a képbe Gomez.

    A SkySports megjegyzi, konkrét ajánlattétel még nem történt Gomez kapcsán, de ez hamarosan változhat, főleg annak tekintetében, hogyan haladnak a tárgyalások az egyiptomi klasszis ügyében. 

    A Liverpool álláspontja megegyező, mint Szalah kapcsán. Jürgen Klopp csapata nem szeretné egyik játékosát sem elveszíteni, így azt kommunikálja, hogy nem eladó a két labdarúgó. Joe Gomez tavaly nyáron írta alá szerződéshosszabbítását a Liverpoolra, mely 2027-ig érvényes, de a többek között Karim Benzemát foglalkoztató szaúdi csapat nem riad vissza attól, hogy megpróbálja megszerezni játékjogát. 

    Az al-Ittihad célja egyértelmű: mindkét liverpooli játékost a jelenlegi átigazolási ablakban meg akarja szerezni. 

  • Az angol élvonalbeli Crystal Palace hamarosan véglegesíti Dean Henderson szerződtetését. A Manchester United kapusának játékjogáért a hírek szerint 20 millió fontot fizetnek a londoniak. 

    Ha minden dokumentumot véglegesítettek, úgy a United megköti az üzletet Altay Bayindirrel, aki a Fenerbachétól érkezik 4,3 millió font körüli összegért. A manchesteriek reményeik szerint péntek délig már be is nevezhetik keretükbe a kapust, hogy a csapat rendelkezésére álljon a vasárnapi, Arsenal elleni mérkőzésen. 

    Erik ten Hag csapatával kapcsolatos hír továbbá, hogy Luke Shaw és Tyrell Malacia sérülései miatt balhátvéd szerződtetésére is szükség lenne. 

  • Az olasz élvonalbeli Lazio Franciaországból erősít, és szerződteti Mattéo Guendouzit. Az Olympique de Marseille középpályása a tervek szerint kedden utazik az olasz fővárosba, majd válik hivatalossá klubváltása. 

    A Lazio először egymillió eurót fizet kölcsönjátékért, majd további 12 millió euróért véglegesíti a játékos szerződését. A felek már alá is írták a dokumentumokat – tette hozzá Fabrizio Romano. 

    A Lazio ősszel a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelhet. 

  • Luis Jakobi távozik az Újpest FC-től: a német labdarúgó és a klub hétfőn közös megegyezéssel bontott szerződést.

    A lila-fehér gárda honlapján kiemelte: a 21 éves védekező középpályást 2022 októberében szerződtették, 19 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken két gólpasszt jegyzett.

  • A svájci első osztályú Grasshopper Club Zürichnél folytatja karrierjét Dorian Babunski, a DVSC immár csak volt labdarúgója.

    A hajdúsági klub hétfőn jelentette be az akkor még 26 éves, északmacedón válogatott csatár távozását, aki 1,5 éves debreceni tartózkodása alatt

    48 bajnoki mérkőzésén lépett pályára és 18 alkalommal volt eredményes.

    Dorian Babunski alapembere 13 találatával házi gólkirálya volt az előző idényben a nemzetközi kupaindulást bajnoki bronzérmével kiharcoló DVSC-nek.

    A svájci klub közösségi oldalának közlése alapján két évre szóló megállapodást kötöttek Dorian Babunskival, akit kedden már nemcsak új játékosukként, hanem 27. születésnapja alkalmából is köszönthettek.

  • A belga válogatott Romelu Lukaku akár már órákon belül az AS Roma játékosa lehet – jelentették egybehangzó sajtóértesülések. A jelenleg a Chelsea kötelékébe tartozó támadónak egészen biztosan nincs maradása Londonban, ennek értelmében pedig kölcsönszerződés keretében az olasz fővárosba szerződik. 

    Az AS Roma több mint ötmillió eurót fizet egyévnyi játékjogáért, vételi opciója viszont nem lesz a szerződés véglegesítésére. 

    Lukaku kedden délután utazik Rómába, az orvosi vizsgálatok után pedig hivatalossá válhat a klubváltás. A hírek szerint José Mourinho vezetőedző személyes hívó szava volt a döntő szempont a csatár számára. 

  • Nem adja fel a katari Al Arabi csapata, újabb ajánlatot készül tenni az olasz válogatott Marco Verratti játékjogáért. A francia élvonalbeli Paris Saint-Germain korábban már két ajánlatot is visszautasított a középpályás kapcsán, de a katariak most egy minden eddiginél nagyobb dobással készülnek – számolt be Fabrizio Romano.

    Az Európa-bajnok Verrattinak 2026-ig van élő szerződése a párizsiakkal, de maradása korántsem biztos, főleg annak ismeretében, hogy az Al Arabin kívül a szaúdi al-Hilal is bejelentkezett érte. 

    Sajtóhírek szerint a 40 millió euróra taksált középpályás már megegyezett az Al Arabi vezetőségével, ennek értelmében pedig már csak a két klubnak kéne dűlőre jutnia. 

  • …alább olvashatja vissza a hétfői nap legfontosabb híreit. 

  • Nyitja kapuit a Futballbazár, tartsanak ma is velünk, és nem maradnak le a labdarúgás legfontosabb átigazolási híreiről, pletykáiról. 

    Az átigazolási piac a végéhez közeledik, így felgyorsulhatnak az események. 

Rovatok