Index Vakbarát Hírportál

Őrületes bírói hibák torzították a kaotikus véget ért Honvéd-mérkőzést

2023. augusztus 29., kedd 15:28

Kaotikus véget ért hétfő este a honi labdarúgó másodosztály hatodik fordulójában rendezett Honvéd–Szombathelyi Haladás mérkőzés. A három pontot végül a vendégcsapat szerezte meg, de a játékvezető tevékenysége miatt komoly visszhangja van a történteknek.

Történt ugyanis, hogy a hazai pályán szereplő Budapest Honvéd felejthető első félidő után a második játékrész derekán Bocskay Bertalan 20 méterről lőtt gyönyörű szabadrúgásával szerezte meg a vezetést. A 79. percben viszont a szombathelyiek egyenlítettek, majd néhány perccel később emberhátrányba került a Honvéd, Kovács Nikolaszt azonnali piros lappal állította ki a játékvezető. 

Elszabadultak az indulatok, Zimmermann Márió nem tudta kézben tartani a mérkőzést, főleg annak ismeretében, hogy a hazai szurkolók ellenszenvét már korábban kivívta ordító játékvezetői hibái miatt. Még 1–0-s hazai vezetésnél Kocsis Dominik indult saját térfeléről, és kapott tökéletes kiugratást, mellyel kapura törhetett volna, de a partjelző értelmezhetetlen módon lest intett. 

Mint ismert, saját térfélről induló játékosnál semmilyen helyzetben nem ítélhető leshelyzet, ezt az apró tényt felejtette el a partjelző, aki potenciális góltól fosztotta meg a kispestieket. Zimmermann pedig elhitte segítőjének, hogy Kocsis lesen helyezkedett, még annak ellenére is, hogy emberi szemmel tisztán látható volt, ahogyan a hazai labdarúgó méterekkel saját térfelén belülről indult. 

Az esetről a videót itt tekintheti meg.

Természetesen a folytatásban sem csillapodtak a kedélyek, a Haladás egyenlítő gólja után, a 93. percben Zimmermann tizenegyest ítélt a vendégeknek, a pontrúgást Csernik értékesítette, megszerezve ezzel a győztes gólt – és a három pontot – csapata számára.

A lefújás előtti pillanatokban tömegjelenet alakult ki, ahol Zimmermann újra „szerepelt”, és sikerült kiállítania azt az Alekszandar Jovicsot, a Haladás edzőjét, akinek gyakorlatilag semmi köze nem volt a történtekhez, mindössze próbálta nyugtatni játékosait.

Nem csoda, hogy Zimmermann Márió és segítői hatalmas füttykoncert közepette vonultak le a Bozsik Stadion gyepéről, és minden bizonnyal egy ideig nem bízzák meg őket kispesti mérkőzés játékvezetésével. A tavaly élvonaltól búcsúzó Budapest Honvéd egymás után második vereségét szenvedte el a másodosztályban, legutóbb Siófokon maradt pont nélkül Pinezits Máté csapata.

Rovatok