Index Vakbarát Hírportál

Gulácsiék belenyúltak: már a csoportkörben megmérkőznek a címvédővel a BL-ben

2023. augusztus 31., csütörtök 18:54

A csütörtöki sorsolás után kialakult a labdarúgás legrangosabb nemzetközi kupasorozatának, a Bajnokok Ligája csoportkörének beosztása. A legerősebb kvartettnek az A jelű négyes ígérkezik a Bayern München és a Manchester United főszereplésével, de izgalmas mérkőzéseket tartogat az F csoport is a PSG, Dortmund, Milan és Newcastle mérkőzéseivel. A két magyar válogatott labdarúgót foglalkoztató RB Leipzig a Manchester City, a Crvena zvezda és a Young Boys ellen küzdhet meg ősszel a továbbjutásért.

Csütörtök délután Monacóban tartották a 2023–2024-es UEFA Bajnokok Ligája idény csoportkörének sorsolását. Fontos megjegyezni, hogy az idei lesz az utolsó olyan szezon, melynek főtábláján 32 csapat mérkőzik meg, jövőre már további négy csapat – összesen 36 – kap helyet Európa legnagyobb futballszínpadán, és alapjaiban változik meg az őszi, csoportkörös szereplés is. De erről majd jövőre...

Az előző idény győztese története során először az angol Manchester City együttese lett, amely minden bizonnyal címének megvédését tűzi ki céljául, ám kontinensszerte erős kihívókkal kell szembenéznie, ha a BL-trónon akar maradni. Többek között a Harry Kane-nel erősített Bayern München, illetve a 14-szeres BL-győztes Real Madrid jelenthet komoly veszélyt Josep Guardiola csapatára, és akkor még nem is beszéltünk a teljesen átalakuló Paris Saint-Germainről, vagy az európai szinten évek óta kudarcot valló, ám a bajnoki címet csak behúzó, mindig jó képességű futballisták sorát foglalkoztató Barcelonáról.

Nos, de térjünk rá a sorsolásra. Az eseményt Rashmin Chowdhury és Pedro Pinto nyitották, akik segítségével felelevenítettük a legutóbbi szezon emlékezetes pillanatait, majd megismerkedtünk az idei szezon 32 résztvevőjével. A legtöbb csapatot idén Spanyolország adja, összesen ötöt. A bajnoki címvédő Barcelona, a BL-rekorder Real Madrid, az Atlético Madrid és a Real Sociedadon kívül az Európa-liga-győztes Sevilla is helyet kapott a főtáblán. Utóbbi annak köszönhette a helyét, hogy májusban a budapesti El-finálén megverte az AS Romát. 

Angliát négy csapat képviseli: a címvédő Manchester City, a Premier League-ezüstérmes Arsenal, a Manchester United és a Newcastle United.

Németország négy csapattal lesz jelen: a bajnok Bayern München, a Borussia Dortmund, a két magyar válogatott labdarúgót is foglalkoztató RB Leipzig, valamint a Schäfer Andrással felálló Union Berlin képviseli a németeket.

Olaszország szintén négy csapatot ad a 32-es mezőnybe: a bajnoki címvédő Napoli, a Lazio, a tavalyi BL-ezüstérmes Internazionale, és a 19-szeres Serie A-győztes – tavalyi elődöntős – AC Milan léphet pályára ősszel a legrangosabb európai kupasorozatban.

Franciaországból ezúttal csak két csapat lesz érdekelt: Kylian Mbappéval a Paris Saint-Germain és a tavalyi ezüstérmes Lens, mivel az Olympique de Marseille elvérzett a selejtezősorozat során. 

Az öt európai topliga csapatain kívül a skót Celtic, a portugál Benfica és Porto, a holland Feyenoord, a szerb Crvena zvezda, az osztrák RB Salzburg és az ukrán Sahtar Donyeck is alanyi jogon kapott helyet a főtáblán. 

A selejtezőket követően további hat csapat kvalifikált, mellyel teljes lett a Bajnokok Ligája idei mezőnye. A selejtező play-off körében a Braga, a Köbenhavn, az Antwerp, a PSV Eindhoven és a Galatasaray vette sikerrel utolsó párharcát, ennek köszönhetően pedig ősszel a legrangosabb európai kupasorozatban szerepelhet.

És íme, a csoportok! 

A sorsolást követően kialakultak a csoportok beosztásai, lássuk, milyen mérkőzéseken szurkolhatunk idén ősszel a Bajnokok Ligája főtábláján. 

A csoportkör szeptember 18-19-én kezdődik, majd december 12-13-án ér véget. Ennek befejezését követően az egyenes kieséses szakasz első körének párosítását december 18-án sorsolják, a nyolcaddöntős meccseket nyolc játéknapon február közepe és március közepe között rendezik meg. A negyeddöntő és az elődöntő sorsolását március 15-én tartják. A sorozat fináléját június elsején, a londoni Wembley Stadionban játsszák.

A csoportkör mérkőzéseinek pontos kezdési időpontjait az UEFA később hozza nyilvánosságra. 

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok