Index Vakbarát Hírportál

Lewandowski hajrában értékesített büntetője kellett a Barcelona győzelméhez

2023. szeptember 4., hétfő 08:45

A spanyol bajnokság címvédője, az FC Barcelona Robert Lewandowski 86. percben értékesített büntetőjével 2–1-re nyert az Osasuna otthonában, ezzel megszerezte harmadik győzelmét a La Liga 2023–2024-es idényében.

Jól kezdett a Barcelona, amely Frenkie de Jong révén már az első percben eltalálta a kapufát. A kezdeti lendület azonban hamar alábbhagyott. A játékrész közepén az Osasunának adódtak lehetőségecskéi, túl sok izgalmat azonban nem szolgáltattak a felek. A hosszabbítás pillanataiban aztán megszerezte a vezetést a katalán együttes, Jules Koundé szöglet után fejelt a hazai kapuba (2–1).

A második félidőben ugyan jóval kevesebbet birtokolta a labdát, így is veszélyesebben játszott az Osasuna, amely a 76. percben Chimy Avila találatával megérdemelten egyenlített (1–1). A Barcelonának egészen a 86. percig nem volt kaput eltaláló gólszerzési kísérlete a második játékrészben… Ekkor Robert Lewandowski végezhetett el tizenegyest Alejandro Catena piros lapot érő szabálytalansága után (2–1). 

A gránátvörös-kékek gépezete ezúttal is akadozott, ám begyűjtötték a három pontot, így négy forduló után tíz egység szerepel a csapat neve mellett – három győzelemmel és egy döntetlennel állnak Xavi Hernández tanítványai.

LABDARÚGÁS
SPANYOLORSZÁG, LA LIGA, 4. FORDULÓ
GironaLas Palmas 10 (00)
Real Mallorca
Athletic Bilbao 00
Osasuna
FC Barcelona 12 (01)
szombaton játszották
Real Madrid
Getafe 21 (01)
Real Sociedad
Granada 53 (21)
Alavés
Valencia 10 (10)
Real Betis
Rayo Vallecano 10 (00)
pénteken játszották
Cádiz
Villarreal 31 (21)
Almería
Celta Vigo 23 (02)

Rovatok