Index Vakbarát Hírportál

Debütálása előtt lesérült a Chelsea új igazolása

2023. szeptember 12., kedd 14:38

Roméo Lavia, a Premier League-ben szereplő Chelsea 19 éves belga középpályása bokesérülést szenvedett az edzésen, ami miatt attól tartanak, hogy hat hétre az oldalvonalon kívül reked, így tovább késik a bemutatkozása a londoni csapatnál.

Laviáért a Chelsea és a Liverpool is versenybe szállt az átigazolási időszakban, a válogatottban is szerepet kapó fiatal 53 millió fontos összegért végül a nyugat-londoniakhoz tette át a székhelyét a Southampton csapatától, debütálása viszont továbbra is várat magára.

Néhány hétre van szüksége, hogy pályára tudjon lépni. Azon dolgozik, hogy megpróbálja utolérni csapattársait

– nyilatkozta Mauricio Pochettino vezetőedző.

A vezetőedző több játékosát is kénytelen helyettesíteni: a két fiatal Benoit Badiashile és Carney Chukwuemeka mellett a 25 éves francia csatárt Christopher Nkunkut is nélkülöznie kell, ugyanis a szezon előestéjén szenvedett térdsérülést, és akár az újévig nem léphet pályára. A francia válogatott hátvéd, Wesley Fofana pedig az egész szezont kénytelen kihagyni elülső keresztszalag-szakadás miatt.

A Chelsea gyengén kezdte az idényt, ugyanis az angol bajnokságban négy meccset követően csupán a 12. helyen áll, egy győzelem és egy döntetlen mellett kétszer vereséget szenvedett az együttes.

Rovatok