Index Vakbarát Hírportál

Az Eb-győztes védő beperli a Juventust

2023. szeptember 12., kedd 15:54

Egybehangzó nemzetközi sajtóhírek szerint Leonardo Bonucci jogi lépéseket tesz a Serie A-ban szereplő Juventusszal szemben.

Az olasz válogatottal Európa-bajnok védő azt nehezményezte, ahogyan a klubnál bántak vele annak érdekében, hogy a nyáron csapatot váltson.

Mivel nem szerepelt már a vezetőedző Massimiliano Allegri hosszú távú elképzeléseiben, Bonuccit arra kényszerítették, hogy a csapattól külön eddzen.

A 36 éves játékos a nyár végén a Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlinhez szerződött, de a „zebrákkal” nyolc bajnoki címet és 17 trófeát nyerő védő úgy véli, a Juventus ártott neki azzal, hogy hetekre kizárta az első csapat tréningjeiről.

Nem volt lehetősége a megfelelő edzéskörülményekhez, amivel a gárda megszegte a játékosok szövetségével kötött kollektív szerződést.

Esténként, illetve az első csapattól külön edzhetett csak, nem találkozott a technikai személyzettel, nem használhatta az összes létesítményt – szerepel majd a vádak között.

Bonuccit nem a pénz motiválja tettében, az olasz védő jelezte, hogy ha nyer a bíróságon, akkor jótékony célra ajánlja fel a kártérítést, egy gyermekideg-sebészeti osztály betegeinek családjait segítené, továbbá defibrillátorokat vásárolna és adományozna klubok, iskolák és önkormányzatok számára.

Rovatok