Index Vakbarát Hírportál

Albert Flórián visszatért az alapokhoz: vezetőedző lett a Fradiban

2023. szeptember 14., csütörtök 08:55

A gyulafehérvári Bajnokok Ligája-selejtezős búcsú után edzőváltás történt a magyar bajnoki címvédő FTC-Telekom felnőtt női labdarúgócsapatánál: Vágó Fanny játékosedző helyét Albert Flórián, a magyar futball egyetlen aranylabdás legendájának, a népligeti klub emblematikus alakjának a fia, az 1995-ös Bajnokok Ligája-csoportkörös együttes alapembere veszi át.

A népligeti klub honlapján közölt hírben kiemelték: Albert Flórián 1967. december 12-én született Budapesten, épp abban az évben, amikor édesapja megszerezte a mindeddig egyetlen magyar Aranylabdát. Természetes volt, hogy a Ferencváros utánpótlásában ismerkedik meg a sportág alapjaival.

A felnőttcsapatban tétmeccsen 1988-ban debütált, a klubot első ciklusában 1996-ig szolgálta. 1995 őszén tagja volt első Bajnokok Ligája-csoportkörös ferencvárosi együttesnek, és felejthetetlen, 1–1-es döntetlent érő gólt szerzett a spanyol Real Madrid ellen az Üllői úton.

A Fradiból Izraelbe igazolt, majd egy szezon elteltével visszatért nevelőegyesületébe, és 1998 nyaráig még zöld-fehérben szerepelt, ezt követően Franciaországba szerződött.

A zöld-fehér klubot mindent egybevetve 281 mérkőzésen képviselte játékoskarrierje során, 58-szor talált be az ellenfelek kapujába. Háromszor nyert bajnoki címet, négyszer Magyar Kupát. A magyar válogatottban hat alkalommal szerepelt.

Albert Flórián edzői pályafutását a Ferencváros utánpótlásában kezdte meg 2003-ban, mint szakágvezető, majd két év elteltével Gellei Imre pályaedzője lett a felnőttcsapatnál, ezt a pozíciót 2005 és 2007 között töltötte be. Dunaújvárosi kitérő után 2008-ban visszatért még egy évre az utánpótlás élére, majd azt követően az MLSZ kötelékében, illetve a Tökölnél, a Budaörsnél és a Soroksárnál dolgozott, legutóbb az NB III-as BKV Előre szakvezetője volt.

Női labdarúgásban a mostani az első megbízása.

A női szakág egyik meghatározó magyar játékosa, Vágó Fanny 2019 nyarán igazolt a Fradiba, amelynek 2021 szeptemberében vezetőedzője is lett. Sokszoros magyar válogatott, többszörös magyar bajnok és kupagyőztes, gólkirály kiválóság játékosként is távozik a Ferencvárostól.

Rovatok