Index Vakbarát Hírportál

Közel fél évszázada nem látott ilyet Olaszország

2023. szeptember 16., szombat 20:00

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 4. fordulójában az Inter „hazai pályán” 5–1-re legyőzte városi riválisát, az AC Milant.

Három forduló után már csak két hibátlan csapat volt Olaszországban, és hogy, hogy nem, épp egymás ellen léptek pályára a szombat kora esti rangadón.

A Milan alaposan bealudt a meccs elején, az első három meccsén gólt sem engedő Inter Henrih Mhitarjan révén már az ötödik percben betalált (1–0).

Hiába nyomott, igazából átütő erő nélkül ment előre a piros-fekete együttes, amikor pedig a fekete-kékek kiszabadultak a szorításból, jött is az újabb pofon: Marcus Thuram elől nem sikerült menteni, kiszorított helyzetből pedig brutálisan nagy góllal büntetett (2–0).

A második félidőben már nemcsak a mezőnyfölény volt a Milan neve mellett, hanem végre egy gól is, Olivier Giroud előkészítése után Rafael Leao szépített (2–1).

Mielőtt azonban nagyon fellelkesülhetett volna a „vendégcsapat”, jött megint Mhitarjan, és lezárta a három pont kérdését (3–1).

Nem sokkal később a volt milanos Hakan Calhanoglu is betalált büntetőből, majd a totális megsemmisítés jegyében még Davide Frattesi is betalált, így az Inter az elmúlt nyolc hónapban sorozatban ötödször verte meg városi riválisát (5–1).

Öt gólt viszont 1974 óta először szerzett az együttes a milánói derbin!

A szombat kora délutáni összecsapáson a vendég Lazio irányított, a Juventus pedig a gólokat lőtte, és győzött 3–1-re.

Serie A, 4. forduló

Inter–Milan 5–1

Juventus–Lazio 3–1

Az élmezőny állása: 1. Inter 12 pont (13–1), 2. Juventus 10 (9–2), 3. Milan 9 (9–7)

Melyik csapat nyeri meg a Serie A 2023–2024-es idényét?

  • 804
    Inter
  • 403
    Juventus
  • 296
    AC Milan
  • 186
    Napoli
  • 152
    AS Roma
  • 56
    Lazio
  • 38
    más

Rovatok