Index Vakbarát Hírportál

A Bournemouth magyar újoncát választották a hónap legjobbjának

2023. szeptember 17., vasárnap 14:23

A szurkolók szavazatai alapján Kerkez Milos lett augusztus legjobbja az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Bournemouth együttesénél – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

A 19 éves magyar válogatott futballista a nyáron az AZ Alkmaartól igazolt az együtteshez, amelynek színeiben eddig mind a négy bajnoki mérkőzésen kezdőként lépett pályára.

A 10-szeres válogatott Kerkez – aki a statisztikák alapján az egyik legtöbbet sprintelő játékos a Premier League-ben – a Chelsea elleni vasárnapi (ma) összecsapást megelőzően részt vett a klub felvezető sajtótájékoztatóján is, amelyen elmondta, nagyon kemény mérkőzésre számít, és véleménye szerint az a csapat gyűjti majd be a három pontot, amelyik jobban küzd a pályán – tekintett előre az MTI.

Kerkez Milos az előző héten a magyar válogatottban szerepelt, a Szerbiában megnyert Eb-selejtezőn kezdőként 70 percet kapott, a Csehország elleni 1–1-es döntetlent hozó felkészülési mérkőzést pedig végigjátszotta, ráadásul ő adta a gólpasszt Sallai Roland találatához.

Rovatok