Index Vakbarát Hírportál

Magyar edző irányíthatja a Bayern Münchent a Bajnokok Ligájában

2023. szeptember 18., hétfő 14:21

Lőw Zsolt és Anthony Barry irányításával meccsel majd a Bayern München a Bajnokok Ligája szerdai, Manchester United elleni találkozóján. A magyar szakember Thomas Tuchel eltiltása miatt felel majd a taktikai döntésekért és a cserékért is – írja a Kicker.

A német lap információi szerint a Bayernnél úgy döntöttek, Tuchel eltiltását úgy kezelik, hogy a vezetőedzői feladatokat megosztják a német szakember három segítője, Lőw Zsolt, Anthony Barry és Arno Michels között.

A lap azt írja, hogy a 44 éves magyar tréner feladata lesz majd a meccs közbeni taktikai döntések meghozatala, így a többi között a cserékről való döntés is. Ezzel együtt várhatóan nem Lőwöt látjuk majd a pálya szélén a technikai zónában fel-alá járkálni és mutogatni, ezt a „szerepkört” a múlt év májusáig a Chelsea alkalmazásában maradt Barry látja majd el. Michels ­– aki már több mint 14 éve Tuchel hű segítője, és már a Mainznál is együtt dolgozott a trénerrel – a lelátón foglal majd helyet a vezetőedzővel együtt.

Tuchel a Manchester City elleni tavaszi párharc második meccsén összeszedett eltiltás értelmében a Manchester United elleni meccsen nem léphet majd be csapata öltözőjébe, és közvetlenül a kapcsolatot sem tarthatja a kispaddal.

A mérkőzést szerda este 21 órai kezdettel rendezik. Az A csoportban a Bayern és a United mellett a dán Köbenhavn és a török Galatasaray szerepel még.

Érdekesség, hogy miután a BL-ben csaknem vezetőedzői teher nehezedik majd Löw vállára, a következő bajnoki fordulóban, a Bayern München VfL Bochum elleni hazai meccsén várhatóan a kispadra sem ülhet majd le. A korábbi újpestit ugyanis a Leverkusen elleni rangadót követően piros lappal „kiállította” a játékvezető – igaz, a döntést a bajorok megóvták.

Rovatok