Index Vakbarát Hírportál

Pénteken kezdődik a jegyértékesítés az elmúlt évek legfontosabb válogatott mérkőzésére

2023. szeptember 18., hétfő 20:19

Szeptember 22-én, péntek délelőtt kezdődik a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott következő tétmérkőzésére, a Szerbia elleni hazai Európa-bajnoki selejtezőmeccsre. Első körben a hivatalos szurkolói klub tagjai válthatnak majd belépőt, ezt követően, ha még maradnak elérhető jegyek, szeptember 25-én vásárolhatnak azok, akiknek nincs tagsági regisztrációjuk – írja az MLSZ hivatalos honlapja.

Az Eb-selejtező-mérkőzésekre több mint 30 ezer bérletet vásároltak a szurkolók, ezért várhatóan rövid idő alatt elfogynak majd a maradék jegyek – emelte ki a szövetség a jegyértékesítésről szóló hír elején. 

A legolcsóbb jegy ára 6 ezer forint, a szurkoló klub tagjai tizenöt százalék kedvezményt kapnak az árakból.

Ami a magyar csapat idegenbeli, litvániai selejtezőjét illeti, az MLSZ várja a litván fél tájékoztatását az október 17-i összecsapás vendégjegyeivel kapcsolatban, s ezt követően tájékoztatja a magyar szurkolókat

– írja az mlsz.hu.

A magyar válogatott szerencsés esetben az októberi Európa-bajnoki selejtezőkön már matematikailag is biztossá teheti a 2024-es németországi kontinensviadalon való részvételét. Ehhez első lépésként le kéne győzni a szerbeket, akik ellen idegenben már összejött a siker.

Rovatok