Index Vakbarát Hírportál

Jogszerűtlen volt az eljárás, elölről kell kezdeni a Bayern-ikon perét

2023. szeptember 21., csütörtök 13:10

A bajor Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a 76-szoros német válogatott Jérome Boateng bántalmazási ügyében hozott 2021-es ítéletet. A játékos ügyvédje szerint az eljárás nem volt objektív, „a bíró nem volt semleges, sem távolságtartó”, majd az ellene indított elfogultsági vizsgálatban önmaga is részt vett. A bíróság csütörtöki döntése szerint a bemutatott bizonyítékok alapján „teljes egészében” újra kell kezdeni az eljárást – írja a Bild.

2021 februárjában hozott ítéletet a bajor bíróság Jérome Boateng súlyos testi sértési és szóbeli bántalmazási ügyében. A labdarúgót akkor 1,8 millió eurónak megfelelő (akkori árfolyamon mintegy 632 millió forintos) bírságra ítélték az eljárás után, noha védőügyvédje felmentését, a felperes pedig 1,5 éves szabadságvesztést kért a játékosra.

A 76-szoros válogatott, a Bayern Münchennel kétszeres Bajnokok Ligája-győztes hátvéd a bírósági meghallgatása során tagadta ezeket a vádakat, ugyanakkor azt elismerte, hogy a karibi nyaralás során volt nézeteltérés köztük. A futballista szerint azon kaptak össze, hogy mit tegyenek a jövőben, Boateng ugyanis akkoriban el akart igazolni a Bayerntől, és a Paris Saint-Germainben tervezte folytatni a pályafutását. A játékos hozzátette, a következő napon már nyoma sem volt közöttük a konfliktusnak.

A játékos ügyvédje kijelentette, a két évvel korábbi eljárásban „már azelőtt döntöttek a vádlott bűnösségéről, hogy a bizonyítási eljárás egyáltalán megkezdődött volna”, így pedig sérült Boateng független, tisztes eljáráshoz való joga. 

A Bild szerint a legfelsőbb bíróság azzal a kiegészítéssel fogadta el Leonard Walischewski beadványát, hogy az ügyvéd védence számára sokkal súlyosabb ítéletet is hozhat az újrakezdett eljárás, ugyanis az ügyészség menet közben szintén új bizonyítékokkal állt elő. 

Boateng 2021 nyarán hagyta el a Bayern Münchent, amelyben már-már klubikonná vált, hiszen kilenc bajnoki címben és két Bajnokok Ligája-győzelemben is főszerepet vállalt tíz szezon alatt. Később az Olympique Lyonhoz került, ám a francia csapatban rendszeres sérülései miatt nem tudott alapemberré válni, nem is hosszabbították meg a nyáron lejáró szerződését. Azóta klub nélkül készül, és sokak szerint lényegében visszavonult játékosnak tekinthető. 

Rovatok