Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai Dominik is lilára vált

2023. szeptember 21., csütörtök 17:08

A Szoboszlai Dominikot is soraiban tudó Liverpool csütörtökön a LASK elleni linzi Európa-liga-csoportmérkőzésen először lép pályára a labdarúgócsapat lila színű mezében, ami az idei szezon harmadik számú felszerelése.

A „vörösök” hazai öltözete teljesen megfelel a hagyománynak, a második számú, idegenbeli fehér mezük eleje azonban már negyedekre van bontva, és azok két részben zöld mintázattal bírnak. A harmadik számú dresszt a lila szín uralja, az árnyalatokat erősen megnyomott díszítés teszi teljessé.

A klub honlapján közölték: európai mérkőzéseiken ezúttal a klub hivatalos jótékonysági szervezetének, a Liverpool Alapítványnak a lógója szerepel majd, felváltva az elmúlt két évadban használt „Side by Side” feliratot, amely egy hasonló szervezet neve.

Kiemelték: a feliratot a szurkolók is felhelyeztethetik a mezükre öt font ellenében, a bevételt az alapítvány nemzetközi munkájának támogatására és fejlesztésére fordítják. 

A hírt Szoboszlai-mezzel illusztrálták.

A szervezet nemzetközi partnerséggel jelenleg Thaiföldön és Szenegálban van jelen, előbbi országban  az elmúlt három évben3000 gyermeket támogatott játékalapú tanulási programokon keresztül.

Rovatok