Index Vakbarát Hírportál

A Fehérvár az utolsó pillanatban mentett pontot a Zalaegerszeg ellen

2023. szeptember 24., vasárnap 17:43

A Fehérvár FC több mint félórát emberhátrányban játszva – az utolsó pillanatban egyenlítve – 3–3-as döntetlent ért el a vendég Zalaegerszeggel szemben, míg a Ferencváros szűk győzelmet aratott a Kisvárda ellen vasárnap, a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójában.

A múlt hétvégi kupakiesés és Juhász Roland sportigazgató távozása után a Fehérvár kezdte élénkebben a találkozót, mezőnyfölénye ellenére azonban a meccs előtt a tabella utolsó helyén álló vendégek voltak kapura veszélyesebbek, köszönhetően gyors és pontos ellentámadásaiknak.

Az első félidő közepétől fokozta a nyomást a hazai együttes és az erőfeszítéseit siker koronázta: baloldali sarokrúgást követően a francia Mamoudou Karamoko közelről volt eredményes, a légiós első gólját szerezte az NB I-ben. Hátrányba kerülve feljebb kapcsolt a ZTE, és csak Tóth Balázs bravúros védése akadályozta meg az egyenlítésben.

Fordulást követően azonban már ő is tehetetlen volt, amikor egy pontos centerezés után Yohan Croizet a kapuba lőtt. A hazaiak Fiola Attila kiállítása miatt megfogyatkoztak, ennek ellenére újra megszerezték a vezetést. 

Az emberelőnyben játszó ZTE nem esett kétségbe, és Sztefanosz Evangelu első NB I-es góljával, majd Josip Spoljaric büntetőjével – ami Mance sikertelen, de a 16-oson belülre belépő játékosok miatt megismételtetett 11-es volt – fordított.

Elkeseredetten ment előre az egy pontért a Vidi, és a lefújás előtti pillanatokban a kapus Senkó Zsombor bizonytalankodása után Szabó Levente fejesével egyenlített.

A Ferencváros szűk győzelmet aratott

Nagy fölényben futballozott az FTC az első félidőben, volt olyan időszak, amikor a Kisvárda a saját térfelének közepéig sem tudott kijönni a szorításból. Több helyzet alakult ki a vendégkapu előtt, gólszerzési kísérletekben messze felülmúlta ellenfelét a hazai együttes, amely a 44. percben szerezte meg a vezetést: jobbról érkező szögletnél Lisztes érkezett határozottan a rövid oldalra és felugorva, hat méterről fejelt a kapuba. 

A Kisvárdának is akadt ígéretes akciója, de a hazai csapat lényegesen többet tett a gólért, így megérdemelten vonulhatott előnnyel az öltözőbe.

Hármat cserélt a második félidőre Mátyus János, ezzel igyekezett nagyobb ellenállásra, határozottabb játékra ösztökélni csapatát. A Kisvárda a második félidőben már többször jutott el a hazai kapuig, a 77. percben Dibusznak nagy bravúrra volt szüksége ahhoz, hogy az eredmény ne változzon. A Ferencváros ebben a szakaszban is lényegesen jobb volt ellenfelénél, ám mivel nem tudta növelni előnyét, nem nyugodhatott meg. Végül így is megszerezte a három pontot.

OTP Bank Liga, 7. forduló:

(Borítókép: fehervarfc.hu)

Rovatok