Index Vakbarát Hírportál

A PL-dobogóra sem fért fel a Newcastle 8–0-s sikere

2023. szeptember 25., hétfő 15:50

A Newcastle a Premier League hatodik fordulójában 8–0-s győzelmet aratott a tabella végén kullogó Sheffield United otthonában, azonban ez az óriási zakó még dobogóra sem fért fel az angol bajnokság történelmi vereségek sorában.

A Manchester United két helyet is elfoglal 9–0-s eredményeivel az élen: 1995-ben a jelenleg harmadosztályban szereplő Ipswich Town, 2021-ben pedig a Southampton ellen győzött ekkora különbséggel.

Nem a „szentek” listája ez, hiszen két évvel korábban a Leicester Citytől is 9–0-s vereséget szenvedtek.

Az idén nyártól a Szoboszlai Dominikot is soraiban tudó Liverpool pedig az időközben Kerkez Milos klubjává váló Bournemouth gárdáját tömte ki.

A második félidő az, ami miatt mérges vagyok. Függetlenül a hibáktól, amelyek gólokhoz vezettek, meg kell győződnünk arról, hogy tanulunk belőle. Sok olyan dolgot láttam a második félidőben, amit itt még soha. Nem ez a meccs határozza meg ugyanakkor a szezonunkat, a lényeg, hogy minél több pontot gyűjtsünk. Bár voltak hatalmas hibák, amikből tanulnunk kell, ugyanakkor nyugodt fejjel kell tekintenünk az ilyen jellegű meccsekre

– nyilatkozta Paul Heckingbottom, a Sheffield edzője a mérkőzést követően.

Érdekesség, hogy sohasem fordult még elő olyan az angol bajnokságban, hogy egy mérkőzésen nyolc gólt nyolc különböző játékos szerzett volna – eddig. A Newcastle-ben ugyanis Sean Longstaff (21.), Dan Burn (31.), Sven Botman (35.), Callum Wilson (56.), Anthony Gordon (61.), Miguel Almirón (68.), Bruno Guimaraes (73.), valamint Alexander Isak (87.) is eredményes volt a gála során.

Rovatok