Index Vakbarát Hírportál

Döglött patkány repült a futballpályára a forró hangulatú városi derbin

2023. szeptember 26., kedd 11:07 | aznap frissítve

A dán Bröndby szurkolóit a labdarúgás kártevőinek bélyegezték, miután az egyik csalódott ultra frusztráltságában egy döglött patkányt dobott a gyepszőnyegre.

A dán futballszurkolók nagy érdeklődéssel várták a vasárnapot, a Bröndby ugyanis az FC Köbenhavn együttesét látta vendégül. A forró hangulatú városi derbin a hazai csapat a 84. percig 2–1-re vezetett, de a vendégek egy huszáros hajrával fordítottak, és 3–2 arányban megnyerték a mérkőzést.

A Bröndby szurkolói nem tudták lenyelni a keserű pirulát, az egyik drukker pedig behajított egy döglött patkányt a pályára – az egyelőre kérdés, hogy tudta becsempészni a tetemet magával.

Christian Schultz kommunikációs igazgató elárulta, hogy a klub vizsgálatot indított a vasárnapi események miatt – írja a Daily Star.

„Amennyiben a vizsgálataink megerősítik, hogy a mérkőzés alatt döglött patkányt dobtak a pályára, akkor csalódottak leszünk, hiszen ez érthetetlenül nagy ostobaság. Határozottan elhatárolódunk az ilyesfajta magatartástól. Az illető, ha beazonosítják, természetesen jelentős eltiltásra és pénzbüntetésre számíthat” – nyilatkozta Schultz az Ekstra Bladet című lapnak.

Nem először fordult elő ilyen eset a dán labdarúgás történetében: 2017-ben a Bröndby szurkolói patkányokkal vették célba a Koppenhága védőjét, az árulónak kikiáltott Nicolai Boilesent, aki a Bröndby akadémiáján nevelkedett.

Rovatok