Index Vakbarát Hírportál

Rosszul lett, mentőautó vitte kórházba a 17-szeres magyar válogatott futballistát

2023. szeptember 29., péntek 08:26 | aznap frissítve

Sztrókgyanúval vitték kórházba a mentők Müller Sándort, aki otthonában lett rosszul. A 17-szeres magyar válogatott labdarúgót rázta a hideg, hányt, majd elhomályosult előtte a világ.

A Vasas legendája sok nehézséggel nézett szembe életében, többek között agyvérzése és szívműtétje is volt már, most pedig újfent rosszul lett.

„Féltem őt, akkor is, amikor látszólag jobban van. A múlt héten még megünnepeltük a születésnapját, jókedvűnek tűnt, aztán két napja reggel mondta, hogy nem érzi jól magát. Azt hittem, valami vírus, mert rázta a hideg. Gondoltam, főzök neki egy jó forró teát, de mire elkészült, Sanyi magatehetetlenné vált. Nem tudott se beszélni, se mozogni. Rémisztő pillanatok voltak, de ezen egyszer már átestem vele, a korábbi sztrókjánál. Azonnal hívtam a mentőt, aztán vártuk a segítséget. Vártuk, de nem jött. Egy óra elteltével újra tárcsáztam, és a vonal túlsó végén azt mondta a diszpécser, akkor ezek szerint mégiscsak komoly a baj, és küldi a mentőt. Legszívesebben üvöltöttem volna vele. Két óra múlva érkezett meg az esetkocsi, a magatehetetlen Sanyit hordágyra tették, meg sem álltak vele a kórházig” – nyilatkozta a Sportalnak Müller Sándor felesége.

Miután megkapta az infúziót, Müller beszédkészsége úgy-ahogy visszatért, képes volt a minimális kommunikációra, de a teste nem engedelmeskedett. Csütörtök délután már tudott nyilatkozni, de a hangja még nagyon gyenge volt.

Rázott a hideg, hánytam, és gyakorlatilag eltűnt, elhomályosult előttem a világ. Nagyon megijedtem. A CT eredménye még nincs meg, de azt elmondták az orvosok, hogy orbáncom van a csonkolt lábamon

– mondta Müller Sándor.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a kritikára reagálva azt mondta, hogy a hívást már az első pillanatban rögzítették, de az otthonában, felügyelet mellett tartózkodó betegnél fokozatosan kialakult tünetek (gyengeség, hőemelkedés, hányás) nem indokolták és nem tették szükségessé rohamkocsi azonnali bevetését. Szerinte ezt az alapos helyszíni betegvizsgálat eredményei is igazolták. „A beteget a mentők ellátás után éber, stabil állapotban szállították kór­házba” – jegyezte meg.

Rovatok