Index Vakbarát Hírportál

A Kisvárda ellen lett meg a Fehérvár idénybeli második sikere

2023. október 1., vasárnap 17:25 | aznap frissítve

A Fehérvár FC hátrányból felállva, 3–1-re legyőzte a vendég Kisvárdát vasárnap, a labdarúgó NB I 8. fordulójában – tudósított a Magyar Távirati Iroda. Az előző idényben ezüstérmes Kecskemét kétgólos vereséget szenvedett a Diósgyőr vendégeként.

Lendületesen kezdték a találkozót a tabella hátsó harmadába tartozó együttesek, a nagy rohanásból pedig a Kisvárda jött ki jobban, miután Driton Camaj szép lövésével megszerezte a vezetést. A bekapott gól láthatóan megbénította a Fehérvárt, míg a vendégek nagy fölénybe kerültek, ennek ellenére egyenlítettek a hazaiak Nikola Szerafimov találatával. A szünetig hátralévő időben a VAR által jogosan visszavont fehérvári büntető mellett több nagy kihagyott hazai helyzet volt feljegyezhető.

Fordulást követően tovább nyomott a Fehérvár és Kenan Kodro távoli lövésével fordított. A Kisvárda cserékkel próbálkozott, de sokáig nem tudott felpörögni, és a hazaiak a második félidőben egyértelműen ellenfelük fölé nőttek. A hajrához közeledve rákapcsolt a szabolcsi alakulat, ám egy kihagyott zicceren kívül másra nem futotta erejükből. A ráadás utolsó percében biztosította be győzelmét a Vidi a hondurasi Deybi Flores találatával.

A Fehérvár idénybeli második sikerét érte el és nyolc ponttal a 9. helyen áll. A Kisvárda maradt sereghajtó.

A Kecskemét simán kikapott Miskolcon

Kifutni látszik a szuflából a kecskeméti csoda? A DVTK sorozatban a harmadik sikerét vívta ki hazai pályán a bajnokságban, míg a KTE egymás után negyedszer kapott ki az élvonalban a két csapat vasárnap esti randevúján. 

Az első 20 percben egyértelműen a hazaiak voltak jobbak, akik ebben a periódusban kézben tartották a mérkőzést, ennek megfelelően a játék képe az ő akaratuk szerint alakult. A DVTK 17 perc alatt kétgólos előnyre tett szert, miközben a vendégek csak keresték a saját játékukat, és védekezésben nem tudták útját állni a hazaiaknak. A folytatásban kiegyenlítettebbé vált a meccs, de a Kecskemét változatlanul nem tudott eljutni még a szépítésig sem. A vendégek előtt nem igazán adódott komoly gólszerzési lehetőség, a Diósgyőr viszont akár három vagy négy góllal is vezethetett volna a szünetben.

Fordulás után a kettős cserével felfrissített kecskemétieknek változatlanul a védekezéssel kellett törődniük, majd miután rendezték a soraikat, valamelyest átvették az irányítást, és több veszélyes akciót is vezettek. A diósgyőri kapuban ugyanakkor magabiztos maradt Artem Ogyincov, aki nem egyszer avatkozott közbe remekül.

A hazaiak aztán egy szép támadást góllal fejeztek be, így háromgólos előnyre tettek szert, ezzel pedig gyakorlatilag eldöntötték a meccset. A Kecskemét igyekezett szépíteni, ami végül büntetőből sikerült, de a találkozó összképe alapján a hazaiak győzelme teljesen megérdemelt volt (3–1).

LABDARÚGÓ NB I
Fehérvár FC–Kisvárda 3–1 (Szerafimov 28., Kodro 59., Flores 95., ill. Camaj 11.)
DVTK–Kecskeméti TE 3–1 (Vancas 9. – 11-esből, Gera D. 17., Jurina 70., ill. Horváth K. 86. – 11-esből)

Rovatok