Index Vakbarát Hírportál

Hiába a Dárdai-fióka gólja, a listavezető nagy falat volt a Herthának

2023. október 1., vasárnap 09:13

A Hertha Berlin hazai pályán 2–1-re kikapott a német másodosztály élén álló St. Paulitól a 2. Bundesliga 2023–2024-es idényének nyolcadik fordulójában.

Újabb rangadó várt a német másodosztályban a Dárdai Pál vezette, az idényben eddig igencsak hektikusan szereplő Hertha BSC-re. A fővárosi együttes a továbbra is maródi magyar válogatott szélső, Dárdai Palkó nélkül fogadta a fordulót megelőzően listavezető St. Paulit.

A hamburgi együttes az egész mérkőzésen mezőnyfölényben játszott, a Hertha azonban a vártnál jóval többet tudta birtokolni a labdát, így lassítva a barna mezes játékosok rohamait. A St. Pauli ezzel együtt is megszerezte a vezetést már az első félidőben, a 25. percben a Werder Bremen korábbi üdvöskéje, a szezonbeli első találatát jegyző Johannes Eggestein fordult le a védőjéről, és vette be második szándékból Tjark Ernst kapuját (0–1).

A 20 éves német hálóőr több jó védéssel tartotta meccsben a Herthát a második félidőben, ám a 74. percben Marcel Hartel remekül eltalált fejesével szemben tehetetlen volt (0–2).

A hajrában az ugyancsak 20 esztendős Derry Scherhant jól eltalált lövésével szépített a berlini alakulat, ám az egyenlítés már nem jött össze (1–2). A saját nevelésű támadó Dárdai irányítása alatt kapta meg profi szerződését a klubnál.

A Hertha nyolc mérkőzés után kilenc ponttal a tabella tizenegyedik helyén áll. A St. Pauli a városi rivális Hamburger SV-t jobb gólkülönbségének köszönhetően visszaelőzte a szombat esti sikerrel, és továbbra is éllovas a német másodosztályban.

A korábbi magyar szövetségi kapitány mindkét bevethető fia lehetőséget kapott, Dárdai Márton középső középpályásként végigjátszotta a meccset, míg öccse, Bence a 71. percben jött be csereként. 

LABDARÚGÁS, NÉMETORSZÁG
2. BUNDESLIGA, 8. FORDULÓ
Hertha BSC–St. Pauli 1–2 (Scherhant 83., ill. J. Eggestein 25., Hartel 74.)

Rovatok