Index Vakbarát Hírportál

Suárez öt perc alatt mesterhármast lőtt, megsérült, végül hős sem lett

2023. október 1., vasárnap 19:18

Ritkán látni futballmeccsen olyan forgatókönyvet, mint amilyet a spanyol élvonal két sereghajtójának egymás elleni kilencven perce hozott.

Az Almería és a Granada összecsapásán az első félidő hajrája igazán emlékezetesre sikeredett, ugyanis öt perc leforgása alatt a kolumbiai Luis Suárez mesterhármast szerezett, úgy, hogy mindhárom gólt Largie Ramazani készítette elő (3–0).

Szünet után aztán a Granada kihagyott egy tizenegyest, viszont így is felzárkózott 3–2-re, mire elkezdődött a hajrá. A meccs végjátékában aztán Suárez súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, egy lövés után az arcát a kezébe temetve terült el a földön, és még láthatóan akkor is az egereket itatta, amikor hordágyra fektetve levitték a pályáról.

A hazaiaknak ráadásul még egy keserű pirulát le kellett nyelniük: Suárez lecserélése után két perccel ugyanis a Granada kiegyenlített. A Ferencvárosban is megfordult Myrto Uzuni gólja pedig azt jelentette, hogy a vendégcsapat elvitt egy pontot a sereghajtó és mér nyeretlen piros-fehérek otthonából (3–3). Úgy, hogy a tizenegy perces ráadásban még mindkét oldalon akadt egy-egy kapufa...

A katalán Sport beszámolója szerint Suárez sérüléséről egyelőre nincs pontos diagnózis, az első reakciók alapján azonban a kiesés ellen küzdő Almería jó eséllyel hónapokra elveszítette a csatárt.

LABDARÚGÁS
SPANYOL LA LIGA, 8. FORDULÓ
UD Almería–Granada 3–3 (L. Suárez 41., 44., 45+1., ill. Bryan 66. – 11-esből, R. Sánchez 70., Uzuni 86.)

Rovatok