Index Vakbarát Hírportál

Sallai ezúttal kiharcolt büntetővel járult hozzá a Freiburg sikeréhez

2023. október 1., vasárnap 19:27

Az SC Freiburg hazai pályán 2–0-ra nyert az FC Augsburg ellen a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 6. fordulójában.

A Sallai Roland által kiharcolt és Vincenzo Grifo által értékesített büntetővel már az 5. percben megszerezte a vezetést az SC Freiburg az FC Augsburg ellen. A magyar válogatott szélső a Bundesliga-pályafutása alatt már a hetedik tizenegyesét harcolta ki, Grifo pedig tizennégyből a tizenkettediket váltotta gólra.

A Freiburg a folytatásban is kézben tartotta a találkozót, még úgy is, hogy az ember érzése az volt, a szükséges minimumnál többet véletlenül sem akar kiadni magából Christian Streich csapata a jövő heti, West Ham United elleni Európa-liga-meccs előtt.

Szünet után már-már úgy tűnt, átveheti az irányítást az Augsburg, amely többször is veszélyeztetett, ám az 56. percben újfent a házigazda talált a kapuba, Grifo ezúttal szögletből előkészített, Philipp Lienhart pedig a röviden érkezve védhetetlenül csúsztatott a hálóba (2–0). A hajrában a bajoroknak egy kontragól ugyan összejött, de a VAR-vizsgálatot követően ezt les miatt érvénytelenítették.

Az idény eddigi valamennyi bajnokiján kezdőként bevetett Sallait ezúttal a 89. percben cserélte le edzője.

A Freiburg győzelmével a 8., az Augsburg újabb vereségével a 14. helyen áll a tabellán.

A német élvonal vasárnapi játéknapjának másik mérkőzésén az újonc Darmstadt 4–2-re verte a Werder Brement.

LABDARÚGÁS
NÉMET BUNDESLIGA, 6. FORDULÓ
SC Freiburg–FC Augsburg 2–0 (Grifo 5. – 11-esből, Leinhart 56.)

Rovatok