Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai tarolt Liverpoolban, kibérelte a gólszépségverseny első két helyét

2023. október 13., péntek 13:39

Kiosztották az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) szeptember hónapjának elismeréseit. A jelenlegi éllovas Tottenham mindent vitt, a hónap játékosa, valamint legjobb edzője is a londoniaktól került ki. A Liverpool házi gólszépségversenyét Szoboszlai Dominik bombagólja nyerte, méghozzá rögtön az első két helyet kibérelte a magyar válogatott sztárja a listán, ugyanis a második helyen az ő Aston Villa elleni gólja végzett.

Augusztusban szintén a kiváló formában lévő Tottenham egyik labdarúgója, név szerint James Maddison érdemelte ki a Hónap Játékosa díjat, amely nem csoda, mivel ezen periódusban három mérkőzésen egy gól és két gólpasszt állt neve mellett, csapatára gyakorolt hatása pedig kulcsfontosságú volt. Szeptemberben csapattársa, Szon Heung-min lett a hónap játékosa – derült ki a Premier League tájékoztatásából.

A dél-koreai válogatott támadó, egyben a Tottenham csapatkapitánya egyelőre tökéletesen vette át a távozó Harry Kane-től a vezérszerepet, hátán cipeli a csapatot, kiváló vezéregyéniség, továbbá a gólokkal sem maradt adós. A szeptemberi négy bajnoki találkozón hat gólt szerzett, és három győzelmet aratott egy döntetlen mellett csapatával. A Tottenham nyolc forduló után hat győzelemmel és két döntetlennel – tehát veretlenül – áll a bajnoki tabella első helyén.

Ennek értelmében a Hónap Edzője cím várományosát sem övezte sokáig kétely, a londoniak vezetőedzője, Ange Postecoglou kapta a díjat, ugyanúgy, mint érdemelte azt ki augusztusban is. Így egymás után második alkalommal mindent vitt a Tottenham a legjelentősebb, havonta kiosztott díjak tekintetében.

Liverpoolban Szoboszlai vitte a prímet

A Premier League-en kívül minden élvonalbeli csapat házon belül is kiosztja saját díjait, ennek értelmében pedig a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik két gólját választották a hónap legszebb találatainak. Szerencsés helyzetben van a Liverpool, mivel több gólt is szerzett a hónapban – nem úgy, mint például a Chelsea –, így volt is miből válogatniuk a szurkolóknak. Az ötös toplista első két helyét Szoboszlai bérelte ki, a hónap góljának a Leicester elleni Ligakupa-mérkőzésen szerzett bombáját választották, míg a második helyet a liverpooli pályafutása első, Aston Villa elleni találata érdemelte ki.

Alább a legszebb öt – liverpooli –  gól!

A Liverpool szeptemberi gólszépségversenyén egyébként az ötödik helyen Andrew Robertson Wolves elleni találata, a negyedik helyen Darwin Núnez West Ham elleni gólja, míg a dobogó legalsó fokán Mohamed Szalah LASK Linz elleni szólója végzett.

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok