Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek két ferencvárosi szurkoló ellen

2023. október 24., kedd 12:02

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádat emelt két ferencvárosi szurkolóval szemben, akik több társukkal együtt tavaly október 13-án, a Groupama Arénában rendezett FTC–Crvena zvezda labdarúgó-Európa-liga-mérkőzés előtt rátámadtak vendégdrukkerekre.

A vádirat szerint a stadion előtti szervizútra érkezett egy taxi az utasaival, akik szerb szurkolók voltak. Ezt meglátva a hazai drukkerek közül többen – köztük a vádlottak – odarohantak a taxihoz, hogy abból az utasokat kirángassák és bántalmazzák.

Ennek érdekében kinyitották a taxi mindkét hátsó ajtaját, és megpróbálták a bent ülő szerb szurkolókat kihúzni az autóból, miközben többször ütöttek és rúgtak is feléjük. Az egyik vádlott ezután több társával együtt felnyitotta a taxi csomagtartóját, és onnan próbálták elérni a hátsó ülésen ülő szurkolókat. Eközben a másik vádlott a vezetőülés lehúzott ablakán keresztül, ököllel a taxisofőr felé ütött

– áll az ügyészség közleményében.

A vádlottak és társaik a támadással csak akkor hagytak fel, amikor a mérkőzést biztosító rendőri egységek a helyszínre érkeztek.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a két férfit csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével vádolja. A kerületi ügyészség arra tett indítványt a vádiratban, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével hozzon érdemi döntést, a két férfival szemben büntetővégzéssel felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, továbbá határozott időre tiltsa el őket a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) által Magyarországon megrendezésre kerülő labdarúgó-mérkőzések látogatásától.

A verekedésről készült videó itt tekinthető meg.

(MTI)

Rovatok