Index Vakbarát Hírportál

A görög–ausztrál edző jött, látott, majd felülmúlta a Guardiola, Klopp, Mourinho triót

2023. október 24., kedd 17:54

Az 58 éves, görög születésű ausztrál Angelos Postecoglu a Fullham elleni hétfői derbi (2–0) megnyerésével a Premier League történetének legjobb debütáló edzője lett. A Tottenham Hotspur szakvezetője a lehetséges 27 pontból 23 pontot gyűjtött be eddig a bajnokságban, amely százalékos mutatót Josep Guardiolának, José Mourinhónak, valamint Jürgen Kloppnak sem sikerült elérnie.

Nem volt egyszerű feladata a nyáron érkezett szakvezetőnek, ugyanis Harry Kane, a Tottenham szíve és lelke, valamint első számú gólfelelőse hosszas huzavonát követően a Bayern Münchenbe tette át a székhelyét.

A szakembernek azonban a távozó kulcsember hiányában is sikerült karakteres csapatot összehoznia, és kilenc mérkőzést követően centersztárjuk nélkül is vezetik az angol bajnokságot. Jelenleg két ponttal állnak a Bajnokok Ligájában, valamint a bajnokságban egyaránt címvédő Manchester City, illetve az Arsenal előtt, míg a Szoboszlai Dominikot is soraiban tudó Liverpool három ponttal van elmaradva a londoniaktól.

A vonatkozó adatban az eddigi rekordot

Mike Walker és Guus Hiddink tartotta: a Norwich (1992–1993) és a Chelsea (2008–2009) trénere bemutatkozó évében kilenc fordulót követően egyaránt 22 ponttal állt az angol élvonalban.

A Squawka nevű sportlap szerint a Tottenham a legtöbbet kapura lövő (168), a rivális területen legtöbbet passzoló csapat (375), a mezőny utolsó harmadában a legtöbb átadást magának mondó együttes (1622), valamint az a gárda, amely átlagban a legkevesebb passzt engedi riválisainak a támadásoknál (9,37).

Az tehát aligha véletlen, hogy egymás után kétszer, augusztusban és szeptemberben is Postecoglut választották a hónap PL-edzőjének. A szakember a remek kezdésről és az ő magasztalásáról szóló hírekről visszafogottan annyit mondott: még csak a bajnokság elején járnak, ez még csak a kezdet, most leginkább arra koncentrálnak, hogy ne engedjenek ki.

Angelos Postecoglu játékosként négyszer szerepelt az ausztrál válogatottban, 29 évesen aztán visszavonult.

Edzői karrierjét két évvel később, Melbourne-ben kezdte el, majd az U20-as ausztrál válogatottat irányította. Kisebb kitérőt tett szülőhazájában, Görögországban, 2009 és 2017 között azonban újra Ausztráliában dolgozott. Később négy évet Japánban edzősködött a Jokohama F. Marinosnál, a britek fővárosába a skót Celtictől érkezett, ahol 2021 nyarától két évet töltött. Ezt az időszakot két bajnoki címmel, két ligakupa-elsőséggel és egy Skót Kupa-győzelemmel alaposan megszínesítette.

Rovatok