Index Vakbarát Hírportál

„Kirabolták” a Barcelona öltözőjét, viszik a legfrissebb szenzációt is

2023. október 24., kedd 16:38

José Lana, az U17-es spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi edzője kihirdette keretét a korosztályos világbajnokságra, amelyben nyolc Barcelona-játékos kapott helyet, így az elmúlt hétvégén a felnőttek között góllal debütáló Marc Guiu is.

A Barcelona 17 éves újonca, Marc Guiu a hétvégén debütált a Barcelonában, és azzal keltett szenzációt, hogy 33 másodperccel a pályára kerülését követően azonnal győztes gólt szerzett az Athletic Bilbao elleni bajnoki találkozón.

Két nap telt el, Lana pedig beválogatta keretébe Guiut az U17-es világbajnokságra, további hét Barca-játékos társaságában. Pau PrimAndrés CuencaJuan Hernández és Héctor Fort a katalán együttes ifjúsági akadémiáján játszanak, Pau Cubarsí és Quim Junyent 16 éves létükre már az U18-ban szerepelnek, Marc Bernal a Barcelona B csapatában pallérozódik.

A tornát Indonéziában rendezik november 10. és december 2. között, a spanyolok Kanadával, Malival és Üzbegisztánnal találkoznak.

A katalánok akadémiája a már felnőtt válogatott keretben is alapembernek számító, katari világbajnokságot megjárt Pedri és Gavi után tehát változatlanul termeli a kiválóságokat, akik annak rendje és módja szerint meg is kapják a lehetőséget a felnőttek között a bizonyításra és a fejlődésre. Bő tíz évvel ezelőtt a világfutball feszes vigyázzba vágta magát a La Masiáról kikerült tehetségek előtt, utána azonban mintha picit befagyott volna a sztárgyártás. Nem jöttek futószalagról a tehetségek, vagy ha jöttek is, már nem voltak olyan kaliberűek, mint elődjeik, és tegyük hozzá, a sikert sikerre halmozó felnőttek között tényleg csak az extra képességűek állták volna meg a helyüket.

A helyzet most alapjaiban kicsit más, aminek persze van szakmai és gazdasági oldala. Egyesek szerint a klub nehéz anyagi helyzetének egyenes következménye az olykor erőn felülinek tűnő fiatalítás, illetve, ha folyamatosan bomba formában lennének a katalánok és európai tényezők lennének, akkor sem esne be negyedévente egy extrának tűnő ígéret, aki aztán gyors átmenettel ver gyökeret.

Ami biztos viszont, hogy 2021 november eleje óta, amióta a 41 éves Xavi Hernándezirányítja a Barcelonát, 

már 14 saját nevelésű fiatal mutatkozott be a katalánok első csapatában.

A 14. ilyen játékos Héctor Bellerín, aki azonban az Arsenal és a Real Betis érintésével „esett be” a barcelonai felnőttek öltözőjébe.

Ilias Akhomach, Ferran Jutgla, Álvaro Sanz, Estanis Pedrola és Mika Mármol már Xavi első szezonjában szerepet kaptak, azonban egyikük sem alkotott maradandót és maradt meg hosszú távon a Barca kötelékében.

Akhomach a Villarealban, Jutgla a belga első osztályban szereplő Club Brugge csapatában futballozik már, míg Sanz a spanyol másodosztályban szerepel, Mármol Andorrában légióskodik, Pedrola pedig kölcsönben az olasz Serie B-s Sampdoria játékosa.

A 2022–2023-as szezonban a 20 éves Marc Casadó, valamint a marokkói Chadi Riad mellett a 2004-es születésű Ángel Alarcón és Aleix Garrido szerepeltek az első csapatban.

Továbbá két olyan játékos, akik velük ellentétben megragadtak az első keretben: a spanyol kapus, Inaki Pena, valaminta marokkói–egyenlítői-guineai származású Lamine Yamal. Az utóbbi például olyan rutinos posztriválissal küzd meg a helyért és a játékpercekért, mint a 26 éves brazil csatár, Raphinha, miközben a spanyolok szövetségi kapitánya, Luis de la Fuente már a felnőtt csapatba is meghívta Yamalt, aki a nemzeti együttesben góllal mutatkozott be.

A most zajló idényben a már említett Guiu mellett ott van a másik ígéretes tehetség, a 20 éves Fermín López. Utóbbia nyári alapozást is az első csapattal kezdte el, és Xavi eddig nyolc tétmérkőzésen adott lehetőséget az U21-es spanyol válogatott középpályásnak, aki már egy La Liga-góllal is meghálálta a bizalmat.

Rovatok