Index Vakbarát Hírportál

A Newcastle fogadási csalással gyanúsított középpályása még az Eb-t is kihagyhatja

2023. október 24., kedd 15:52 | aznap frissítve

A Sky Italia és a Corrierre dello Sport úgy tudja: Sandro Tonali, a Newcastle United olasz válogatott labdarúgója tíz hónapos eltiltásra számíthat azt követően, hogy beismerte bűnösségét, és a szabályok ellenére egyebek mellett az AC Milannal töltött időszaka alatt csapata mérkőzéseire is fogadott.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk: az elmúlt hetekben az olasz futballt újabb futballcsalás rázta meg, az ügyben érintett játékosok egyike Tonali volt.

Az AC Milantól a nyáron a Newcastle Unitedhez igazolt középpályást – az angolok 75 millió euróért vették meg az olaszoktól – a válogatott edzőtáborából vitték el kihallgatásra Nicolo Zaniolóval (Aston Villa) egyetemben, akik aztán már vissza sem tértek társaik közé.

A hét végén klubcsapatában Tonali ugyan pályára lépett, de várható volt, hogy Nicolo Fagiolihoz hasonlóan – aki révén az ügy kirobbant – rá is hosszabb eltiltás vár.

Annál is inkább, mert az első hírek ugyan még arról szóltak, hogy Tonali és Zaniolo azonnal beismerték vétségüket – a szabályok értelmében semmilyen platformon semmilyen sporteseményre nem fogadhatnának –, attól azonban elhatárolódtak, hogy saját meccseikre is fogadtak volna, csupán pókereztek, black jackeztek.

Előbb azonban Zaniolóról, majd Tonaliról is kiderült, hogy nem mondtak igazat: bizony saját csapatuk meccseire is fogadtak.

Zaniolo esetében a hírt publikáló Fabrizio Corona olasz újságíró odáig ment, hogy saját mérkőzése közben, arra a kispadról, cserejátékosként tett fogadást, és minderről bizonyítékok is a rendelkezésére állnak, amelyeket kész bemutatni a milánói rendőrségen.

Később aztán a Newcastle szerencsejáték-függő középpályásáról is bebizonyosodott, hogy súlyosabbak a vétkei, mint ahogyan azt elsőre felvállalta. A hatóságok ugyanis telefonját és laptopját is lefoglalták, valamint átnézték az ott talált adatokat, majd az ügyészségen újra kihallgatták.

Az olasz lapok pedig arról számoltak be: Tonali milánói időszaka alatt mégis fogadott az AC Milan mérkőzéseire. Bár azt hozzátették a lapokban: nem a mérkőzés végeredményét befolyásoló fogadásokkal operált. Ez jelen esetben azért különösen fontos, mert mások érintettsége is felmerülhet.

Az első hírek még arról szóltak, hogy Tonali és Zaniolo hároméves eltiltásra is számíthat, ezzel szemben angol és olasz lapok most egyhangúlag arról írtak, hogy a Newcastle középpályása megúszhatja tíz hónapos eltiltással. Ami persze így is a hátralévő Premier League-idényt jelenti, plusz a 2024-es németországi Európa-bajnokságot.

A jelentős különbség úgy jöhet ki, hogy

Tonali együttműködőnek bizonyult a kihallgatásokon, és képviselői készek vádalkut kötni. Így viszont újabb nevek kerülhetnek napvilágra a már eddig is publikus négy mellett.

Nicolo Fagioli hét hónapos eltiltást plusz 12 500 eurós pénzbüntetés kapott, illetve hat hónapon keresztül kezelésekre kell járnia a játékszenvedélye miatt, valamint részt kell vennie tíz nyilvános eseményen, amelyeken mások okulására beszél játékszenvedélyéről.

Rovatok