Index Vakbarát Hírportál

Nem láthatja hazája Jude Bellighamet játszani a hétvégi El Clásicón

2023. október 26., csütörtök 15:37

Szombaton valószínűleg a világ sportszerelmeseinek szeme Spanyolországon lesz, hiszen a La Ligában a Barcelona az olimpiai stadionban fogadja a Real Madridot, azonban a két rivális mérkőzését a királyi gárda legnagyobb kincsének, Jude Bellinghamnek a hazájában, Angliában nem láthatják.

Az Egyesült Királyságban a szabályok szerint 14:45 és 17:25 között semmilyen sporteseményt nem lehet közvetíteni, annak érdekében, hogy a hazai sportélet legyen a középpontban, a legtöbb mérkőzést emiatt délután három órára időzítik. Ez pedig azt jelenti, hogy az ottani idő szerinti negyed négykor kezdődő El Clásicót nem tudják a Bellingham-szurkolók követni.

A La Liga elégedetlenségét fejezte ki, Keegan Pierce, a brit és az írországi La Liga ügyvezetője pedig ki is adott emiatt egy közleményt:

Csalódottak vagyunk, hogy a brit szurkolók nem láthatják az El Clásicót a hétvégén az Egyesült Királyság által magának előírt szombat délután 3 órai elsötétítési szabálya miatt. Bár teljes mértékben támogatjuk a látogatottságot elősegítő intézkedéseket, úgy gondoljuk, hogy az „áramszünetet” a hazai labdarúgás televíziós vetítésére kellene korlátozni, nem pedig a tengerentúli összecsapásokra, amelyeknek nincs beleszólásuk és szavazati joguk a kérdésben. Ezt a témát a következő hónapokban szívesen megvitatjuk az Egyesült Királyságban a labdarúgásban érdekelt felekkel.

Bellingham jelenleg a Real Madrid első számú gólfelelőse, ugyanis a szezon eddigi 13 mérkőzéséből egy alkalmat, a Las Palmas elleni összecsapást kivéve minden találkozón pályára lépett – a spanyol bajnokságban és a Bajnokok Ligájában –, 11-szer góllal hálálta meg a bizalmat, és három asszisztot is adott csapattársainak.

Mindkét csapatnak fontos lenne a győzelem, hiszen tíz mérkőzést követően egypontos előnnyel a Real – pontegyenlőséggel a Gironával – vezeti a bajnokságot, azonban katalán győzelem esetén a Barcelona lenne a spanyol bajnokság listavezetője.

A 27-szeres angol válogatott középpályás nyáron igazolt a Borussia Dortmundtól a Real Madridhoz, a szerződése 2029 júniusáig él.

Rovatok