Index Vakbarát Hírportál

Menesztették a magyar válogatott következő ellenfelének a kapitányát

2023. október 26., csütörtök 14:08

Menesztették Mladen Krsztajicsot, a november 16-án a magyarokat Európa-bajnoki selejtezőn fogadó bolgár labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát – tudatta a Magyar Távirati Iroda.

A bolgár hírügynökség csütörtöki tájékoztatása szerint a szövetség (BFS) szerződést bontott a szerb szakemberrel és stábjával. Georgi Ivanov, a BFS szakmai igazgatója szerint a végrehajtó bizottság egyhangú döntést hozott, és indoklásul közölte, hogy a nemzeti együttes alulteljesített az Eb-selejtezőkön.

A 49 éves Krsztajics tavaly vette át a bolgár válogatott irányítását, 2017 és 2019 között pedig hazája nemzeti csapatának kispadján ült. Utódját jövő szerdán jelenti be a bolgár szövetség.

A magyar válogatott jelenleg a G csoport élén áll, és ha a hátralévő két mérkőzésén legalább egy pontot szerez, kijut az Eb-re. A bolgárok mindössze két ponttal sereghajtók a kvintettben.

A találkozó jegyvásárlással kapcsolatos információról itt írtunk bővebben.

Ön szerint mi lesz a magyar válogatott sorsa az Eb-selejtezőkön?

  • 17808
    Bulgáriában kiharcoljuk a részvételt.
  • 1780
    Az utolsó meccsen, Montenegró ellen hazai környezetben biztosítjuk be a továbbjutást.
  • 1710
    Dráma: elbukunk, nem jutunk ki.
  • 672
    Csak a pótselejtezőről kvalifikálunk végül, már csak megszokásból...

Európa-bajnoki selejtezők, a további program

November 16., csütörtök

20.45:  Bulgária–Magyarország

20.45: Montenegró–Litvánia

November 19., vasárnap

15.00: Magyarország–Montenegró

15.00: Szerbia–Bulgária

A G CSOPORT ÁLLÁSA                     
1. MAGYARORSZÁG 6 4 2 11–4   7 14
2. Szerbia 7 4 1 2 13–7   6 13
3. Montenegró 6 2 2 2  6–8 –2   8
4. Litvánia 7 1 3 3  8–12 –4   6
5. Bulgária 6 2 4  3–10 –7   2

Rovatok