Stílusos helyszínen, Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső valamikori második otthonában, a lágymányosi Hadik Kávéházban nyílt meg egy fantasztikus fotókiállítás, Hátsó füves – barangolás a magyar futball rejtett tájain címmel. A tárlat anyagát jeles fotográfusok művészi felvételeiből állították össze, és bár megszállott kollégánk, Csillag Péter, a Nemzeti Sport főmunkatársa nem tartotta kezében a fényképezőgépet, az egész, nyolc éve útjára indult vállalkozásnak ő a szülőatyja és motorja.
Csak a játékban igazán ember az ember, csak ez felel meg szabad szellemének. A labdarúgó órákig rohan, izzad, anélkül, hogy elfáradna, mert csak játszik. Ha ennek az izom-munkának mondjuk a negyedét kellene elvégeznie más téren és más céllal, akkor összerogyna. Aztán meglepően biztos, gyors és leleményes a futballista a játék ihletében. Mihelyt gondolkoznék, s a labdát nem játékszernek tekintené, akkor végzetes hibát követne el. Hasonlóan van ez a művésszel is, kinek anyaga – hang, szó, festék – szintén ilyen labda. Keze nyomban megbénulna, s nem tudna zenélni, írni, festeni, ha kedvtelését munkának, kötelességnek érezné.
Hát igen, száz évvel ezelőtt még a magyar irodalom óriásai is tollat fogtak azért, hogy kísérletet tegyenek megragadni a megragadhatatlant, megfejteni a futball varázsát. Utólag bizton kijelenthetjük, Kosztolányi Dezsőnek, a Hátsó füves – barangolás a magyar futball rejtett tájain című fotókiállításnak otthont adó Bartók Béla úti Hadik Kávéház egykori törzsvendégének sikerült.
Mint ahogy Csillag Péternek, a Hátsó füves program szellemi atyjának, motorjának és apostolának is, hiszen, ha nem így lenne, akkor tevékenysége és a Nemzeti Sportban megjelent korszakos cikksorozata és könyvei nyomán nem élednének újjá évtizedekkel ezelőtt kimúlt kis falusi csapatok a magyar futball perifériáján, trianoni határokon innen és túl.
És sikerült azoknak a remek fotográfusoknak is, akiknek munkáiból Szabó Miklós kurátor összeállította a Petőfi Irodalmi Múzeum és a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum kivitelezésében elkészült kiállítás anyagát, és akik megérdemlik, hogy nevüket felsoroljuk: Szabó Miklós, Balogh László, Földi Imre, Korponai Tamás, Mirkó István, Móricz-Sabján Simon, Reviczky Zsolt, Török Attila, Tumbász Hédi, Veres Viktor.
Ha csak a szociofotónak is beillő felvételekben gyönyörködnénk, már az is elég lenne az örömérzet kialakulásához, de az igazi dopaminfröccsöt Nyilasi Tibor megnyitó beszéde adta a hallgatóságnak. A Ferencváros 70-szeres válogatott labdarúgója a XI. kerületben cseperedett fel, egykoron második otthona volt a Gamma-pálya. Sajnos, a többi lágymányosi és újbudai sporttelep, a BEAC-, a MAFC-, a Kábel- és egyéb pályák többségének helyén ma már bevásárlóközpontok, lakóparkok és benzinkutak terpeszkednek, már-már perverz, szinte pornográf módon jelezve a fogyasztói társadalom megállíthatatlan térhódítását.
Amíg azonban az amatőr foci olyan tanúi élnek és mesélnek, mint amilyen a legendás „Nyíl”, addig még van remény.
A kiállítás, a címének megfelelően, barangolás a magyar futball rejtett tájain, ahol meglepő élességgel rajzolódnak elénk a kistelepülések társadalmi kihívásai: a falusi oktatás küzdelmei, az elvándorlás hatásai, az öregedő lakosság megváltozott igényei, a cigányság kiútkeresése. Ahogy azt például magunk is tapasztalhattuk néhány hónapja Olaszliszkán.
A közel százötven helyszínt – köztük határon túli magyarlakta vidékek településeit – érintő gyűjtés képi hozadéka az egyedülálló válogatás a tíz alkotó lenyűgöző, mégis emberközeli képeiből, amelyek a falusi labdarúgás kiveszőben lévő, gyökeresen átalakuló világának talán utolsó pillanatfelvételei. A rögzített mozzanatok túlmutatnak a sport keretein, éles korrajzot és – ahogy említettük – szociológiai látleletet kínálnak.
Többségükben 2015 és 2020 között készültek az itt látható fotók – mondta az Indexnek Csillag Péter. – Több helyszínen szerepelt már a kiállítás, a határon túl is, például Kolozsváron, Székelyudvarhelyen és Királyhelmecen. Bárhol jártunk azonban, a közönség érdekes módon mindig nagyon könnyen tudott azonosulni a kiállítás anyagával. Természetesen a határon túli magyarok is, hiszen a futball egyetemes világnyelv, ugyanarról szól a román vagy a szlovák alsóbb osztályokban, illetve az amatőr labdarúgásban. Szabó Miklós kollégámmal készítettünk tavasszal egy tízrészes riportsorozatot a székelyföldi futball hátországáról, abból az anyagból is bekerült három fotó a kiállításra.
Csillag Péter elmondása szerint a székelyföldi régióban él még leginkább kézzelfogható módon az amatőr futball természetes változata, ahol a szó szoros értelmében a saját pénzükből szervezik meg a játékosok az összecsapásokat, a családtagok kenik meg a zsíros kenyereket, vonalazzák fel a pályát, nemzedékről nemzedékre szálló hagyomány ezen a vidéken az emberiség legnagyobb közös szerelme, a futball.
Van, ahol a pálya mellett legelő tehenek tőgyéből frissen fejt tej értékesítéséből finanszírozzák a mérkőzéseket – hozott fel egy már-már megható, szinte népmesébe illő példát kollégánk.
A Hátsó füves futballmentő túra, amelynek az olaszliszkai meccs is egyik állomása volt, olyannyira eredményes, hogy a vendégszereplések nyomán nem is egy helyen újjáéledt az évekkel korábban megszűnt helyi amatőr csapat...
A kiállítás képanyaga januárig lesz látható a Hadik Kávéházban.