Index Vakbarát Hírportál

Csókbotránya után három évre a labdarúgás környékéről is eltiltották az exelnököt

2023. október 30., hétfő 13:40

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) három évre eltiltotta minden futballal kapcsolatos tevékenységtől Luis Rubialest, a spanyol szövetség nemrégiben lemondott elnökét.

Mint ismert, Rubiales a spanyolok sikerével véget ért női világbajnokság döntőjét követően az éremátadón csókolta meg a csapat egyik kiválóságát, Jenni Hermosót – állítása szerint közös akaratból, utóbbi szerint viszont erről szó sem volt, és jogi eljárást indított az akkori elnök ellen.

A FIFA előzetesen kilencvennapos felfüggesztésről döntött, Rubiales ekkor még nem mondott le, viszont szeptemberben már a nyomás elsöpörte a szövetség éléről.

A büntetést végül ennek ellenére sem úszta meg, a BBC beszámolója szerint a FIFA három évre eltiltotta a fegyelmi kódex megszegéséért.

A FIFA ismételten jelzi egyértelmű elkötelezettségét a tisztelet és az emberek integritásának megőrzésének fontosságát illetően, biztosítva, hogy mindenki betartsa az egymás iránti tisztességes magatartást

– idézi a lap a nemzetközi szövetséget.

Hozzáteszik, hogy a határozat ellen fellebbezhet az eltiltott.

A múlt hónapban a madridi nemzeti bíróságon tárgyalták a szexuális zaklatás és erőszak vádját, Rubialest pedig arra kötelezték, hogy 200 méteren belül nem közelítheti meg Hermosót. Az elnök elutasította a vádakat.

(Borítókép:  Noemi Llamas / Eurasia Sport Images / Getty Images)

Rovatok