Index Vakbarát Hírportál

„Szoboszlai Dominik egy szupersztár, fantasztikus vele futballozni”

2023. november 2., csütörtök 15:46

A Sky Sports hosszú interjút készített Callum Stylesszal, az angol harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban (League One) szereplő Barnsley magyar válogatott középpályásával.

Ebben a klubkarriert hosszasan taglalják, ezzel kapcsolatban Styles elmondta, reményei szerint ezúttal csapatával sikerül az automatikus feljutást érő helyek egyikén végezni, hogy most a play-off-kör fináléjában se hiúsulhasson meg a Barnsley feljutása.

Kitért súlyos izomsérülésére is, amely miatt négy hónapra a partvonalon kívül rekedt, és ezt az időszakot karrierje egyik legrosszabb időszakának élte meg. De mint minden nehézségen, ezen is felül kellett emelkednie, hogy jobbá válhasson.

A kölcsönből visszatérve az eddigi, jellemzően bal szélen zajló játéka helyett inkább belső, sőt támadó középpályásként játszatják, amit nagyon élvez.

„Korábban sokkal inkább a bal szélen játszottam, és csak elvétve a két büntetőterület között tevékenykedő középpályásként, Mostanában viszont alapvetően nyolcas, sőt, tízes pozícióban szereplek, ami sokkal több szabadságot ad a támadójátékban, hogy alkothassak, illetve hogy odaérhessek a befejezésekre” – idézi a Sky Sports Stylest, aki már három gólnál jár ebben a bajnoki idényben.

Az interjú során természetesen szóba került a remekül teljesítő magyar válogatott is, amelyben nagymamája révén szerepelhet.

Még nem beszélem folyékonyan a nyelvet, fokozatosan szedem fel a tudást, de nagyon nehéz” – mondta a magyarral kapcsolatban Styles.

A válogatottban nem Styles az egyedüli, aki Angliában keresi a kenyerét, természetesen Szoboszlai Dominik is szóba jött, akiről leggyakrabban szuperlatívuszokban beszél a helyi média.

De Styles sem fukarkodott a szép szavakkal:

Hihetetlen tapasztalat olyan futballistával együtt játszani, mint Szoboszlai Dominik. Imádok ilyen kaliberű társakkal szerepelni. Ő egy szupersztár. Egyszerűen csak tudod, hogy vannak ezek a különleges képességei, amit ő is tud saját magáról, ami még jobbá teszi. Topjátékos, és úgy érzem, hogy igazán jó csapatunk van. Nagyon élvezetes meccseket nyerni, és remélhetőleg kijutni az Eb-re. Ez lenne a csúcs.

A 16-szoros válogatott játékossal kapcsolatban kiemelik, hogy az angol nemzeti együttest Wolverhamptonban 4–0-ra kiütő csapatnak is a tagja volt, és jelen állás szerint igencsak jó esélyekkel pályázik arra, hogy ott legyen a 2024-es Európa-bajnokságon, lévén a mieinknek a hátralévő két meccsen csak egy pontot kell ehhez szerezniük.

„Legközelebb Bulgáriában játszunk, és csak szeretnénk befejezni az elkezdett munkát, hogy utána elkezdődhessen a buli – mosolygott a magyar középpályás. – Nem akarjuk az utolsó meccsre hagyni a döntést, amikor Montenegróval játszunk, de úgy érzem, hogy magabiztos a csapat, és fél lábbal már ott vagyunk.”

„Ez olyan dolog, amiről kisgyerekként álmodtam. Amikor kijutunk – mert biztos vagyok benne, hogy ki fogunk jutni –, az elképesztő tett lesz. Az egész családom kijön szurkolni, és remélhetőleg olyan cselekedet hajtunk végre, amire az ország hivatott. Őrült dolog lesz, alig várom.”

Európa-bajnoki selejtezők, a további program

November 16., csütörtök

20.45: Bulgária–Magyarország

20.45: Montenegró–Litvánia

November 19., vasárnap

15.00: Magyarország–Montenegró

15.00: Szerbia–Bulgária

Ön szerint mi lesz a magyar válogatott sorsa az Eb-selejtezőkön?

  • 17808
    Bulgáriában kiharcoljuk a részvételt.
  • 1780
    Az utolsó meccsen, Montenegró ellen hazai környezetben biztosítjuk be a továbbjutást.
  • 1710
    Dráma: elbukunk, nem jutunk ki.
  • 672
    Csak a pótselejtezőről kvalifikálunk végül, már csak megszokásból...
A G CSOPORT ÁLLÁSA                     
1. MAGYARORSZÁG 6 4 2 11–4   7 14
2. Szerbia 7 4 1 2 13–7   6 13
3. Montenegró 6 2 2 2  6–8 –2   8
4. Litvánia 7 1 3 3  8–12 –4   6
5. Bulgária 6 2 4  3–10 –7   2

(Borítókép: Callum Styles 2023. szeptember 10-én. Fotó: László Szirtesi / Getty Images)

Rovatok