Index Vakbarát Hírportál

Gulácsi Péter lejátszotta utolsó mérkőzését az RB Leipzigben?

2023. november 4., szombat 13:46

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő RB Leipziggel foglalkozó rblive.de arról értekezik, könnyen lehet, hogy Gulácsi Péter már lejátszotta az utolsó mérkőzését a klub színeiben – szúrta ki a Nemzeti Sport Online.

A portál az RB Leipzig kupakiesését követően foglalkozott a magyar válogatott kapus jövőjével, kiemelve, hogy a kétszeres címvédő együttesben csak ebben a sorozatban jutott szóhoz Gulácsi Péter.

„Az utóbbi öt évben négyszer jutottunk be a berlini fináléba, úgyhogy ezt most nagyon nehéz lesz megemészteni”mondta a vereséget követően Gulácsi, de könnyen lehet, hogy nem csak emiatt szomorkodhat. 

Az 51-szeres válogatott kapus tavaly október elején szenvedett nagyon súlyos sérülést, amely után közel egy teljes évre (344 napra) a partvonalon kívül rekedt, és összesen 48 tétmeccsről kényszerült kiválni.

Hiányában Janis Blaswich lett az első számú kapus, és mivel nem is teljesít rosszul (kilenc bajnokin ötször húzta le a rolót), a Bundesligában, a Bajnokok Ligájában és a Német Szuperkupán is ő szerepelt.

Gulácsinak maradt a Német Kupában való szereplés lehetősége, ami a Wolfsburg elleni vereség után véget ért, ezzel pedig könnyen lehet, hogy a 2015 nyarán kezdődő lipcsei karrierjére is pontot tett ez a meccs.

Merthogy Blaswich mögé 10 millió euróért érkezik a Ferencváros Ekl-ellenfelétől, a Genktől Maarten Vandevoort a jövő nyáron, a most 21 éves belga kapus pedig hosszú távú megoldás lehet Blaswich mellett/után. A már 33 éves Gulácsi szerződése pedig hiába érvényes 2025 nyaráig, benne van a pakliban, hogy jövőre elválnak a felek útjai.

Rovatok