Index Vakbarát Hírportál

A menesztett Fradi-edző készen áll az új kihívásokra

2023. november 6., hétfő 14:53

Máté Csaba, a Ferencváros korábbi vezetőedzője két hónappal a menesztését követően úgy érzi, készen áll arra, hogy újra munkába álljon – adta hírül a Magyar Távirati Iroda a szakemberrel készült interjút szemlézve.

Az 54 éves tréner az M1 állami hírtelevízióban idézte fel szeptember 4-ei távozását, és beszélt többek között a közelmúlt történéseiről.

Az első pillanatban, mivel váratlanul ért a dolog, nagy csapásnak éltem meg, egy gyomrosnak éreztem. De mindig, amikor az ember padlóra kerül, onnan kell felállni. Igyekeztem magam túltenni a dolgon, amiben sokat segítettek a hozzám közel állók

– emlékezett vissza menesztésére a szakember, aki tíz mérkőzésen irányította a bajnoki címvédő együttest és a konferencialiga csoportkörébe vezette a csapatot.

Hozzátette, a talpra állásban az is segített neki, hogy erőt tudott meríteni a tíz meccsből, mert ezt a periódust egyértelműen élete pozitív szakaszaként értékeli.

Máté Csaba rövid vezetőedzősködését megelőzően tizenegy éven át dolgozott az FTC-nél több tréner mellett, akiktől elmondása szerint rengeteget tanult, és valamennyiükkel a mai napig jó viszonyban van.

Az volt a kérdés, hogy ezeket a tapasztalatokat az ember tudja-e hasznosítani, amikor rá hárul a felelősség. A felelősséget pedig külön ki kell emelni, mert ebben a periódusban, nyugodtan mondhatom, élet-halál kérdés volt, hogy bejussunk a konferencialigába, mind anyagi, mind presztízsszempontból

– mondta az MTI által idézett tréner, kiemelve, hogy épp ezért a selejtezőmérkőzéseken hatalmas nyomás nehezedett a csapatra.

Távozása óta a tréner nem látogatott ki a Groupama Arénába, mint mondta, „annak még talán nem jött el az ideje", de követi a csapat mérkőzéseit, a többi magyar együttes meccsein pedig igyekszik jelen lenni. Igaz, jelezte, óvatosságra van szükség a pletykák elkerülésének érdekében.

Máté Csaba elárulta, hogy voltak megkeresései több klubtól is, akadt olyan, mellyel eljutott a személyes megbeszélésig, de megállapodás nem született.

Kíváncsian várom, mit hoz a jövő. Azt gondolom, most már készen állok arra, hogy odaálljak egy csapat elé, márpedig ezt az első időszakban abszolút nem tudtam volna elképzelni. Türelmesnek kell lenni

– jegyezte meg Máté Csaba.

A szakembert néhány hete a Fehérvár FC lehetséges edzőjelöltjei közt emlegették.

(Borítókép: MTI / Szigetváry Zsolt)

Rovatok