Index Vakbarát Hírportál

Pórul járt magyar drukkerek teljes anyagi kárpótlásáért jár közben az MLSZ

2023. november 6., hétfő 16:18

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) nemcsak visszatéríti a pórul járt kétezer magyar drukkernek a jegyárat a Bulgária–Magyarország Európa-bajnoki selejtező mérkőzésre, hanem közbenjár az érdekükben, hogy a utazásra kifizetett összeget is visszakapják.

A szervezet közösségi oldalán kiemelte: azt javasolja a meghiúsult utazás miatt pórul járt szurkolóknak, hogy

a hivatalos iratok gondos megőrzése mellett mondják le az esetlegesen már megvásárolt repülő- és vonatjegyeket, valamint szállásfoglalásukat, és kérjék vissza azok árát. Az MLSZ felvette a kapcsolatot az érintett légitársaságokkal annak érdekében, hogy ez a folyamat megfelelő ütemben menjen végbe. Amennyiben valakinek nehézsége van a fenti eljárásban, az alábbi e-mail-címen jelezheti azt az MLSZ felé: bulgaria@mlsz.hu.

Az MLSZ továbbá jelezte, hogy „a mérkőzés lebonyolításáért és a kialakult helyzetért a bolgár szövetség a felelős”.

Hétfőn napközben jött a váratlan hír:

Szófia helyett Plovdivban, ráadásul nézők nélkül rendezik meg a jövő csütörtöki összecsapást.

Az MLSZ honlapjának beszámolója alapján a rendező bolgár szövetség (BFU) biztonsági okokból megváltoztatta a mérkőzés helyszínét, időpontját, illetve úgy döntött, hogy nem léphetnek be szurkolók a stadionba.

A tájékoztatásból kiderül: a BFU azt kezdeményezte, hogy a meccset Szófia helyett Plovdivban rendezhesse meg, az eredetileg meghirdetett – közép-európai idő szerinti – 20.45 helyett 18 órás kezdéssel. Mivel a bolgár rendőrség a találkozó eredeti időpontjában, nézők előtti szervezéséhez nem járult hozzá, az európai szövetség (UEFA) a rendkívüli körülményekre tekintettel a találkozó zárt kapuk mögötti rendezését elfogadta.

Az MLSZ akkor kiemelte: „sajnálattal értesült a változásról”, és arról tájékoztatja a mérkőzésre jegyet vásárolt szurkolókat, hogy a belépők árát természetesen visszatéríti.

Hozzátették: a jegytulajdonosokat a szövetség hamarosan e-mailben felkeresi.

A mérkőzést az eredeti elképzelés szerint is Plovdivban rendezték volna, de szeptember 26-án bejelentették, hogy a szófiai Vaszil Levszki Nemzeti Stadion lesz a helyszín. Most ez módosult ismét.

A magyarok 14 ponttal az élen állnak a G csoportban. A szerbeknek 13, a montenegróiaknak 8, a litvánoknak 6, a bolgároknak 2 pontjuk van. Az ötösből az első két helyezett automatikusan kvalifikál a 2024-es, németországi kontinensviadalra.

A szerbek és a litvánok már csak egy meccset játszanak, a magyarok a bolgárok után a montenegróiakkal csapnak össze jövő vasárnap a Puskás Arénában – ugyancsak rivális szurkolók nélkül. De a helyszín legalább a sorsolás pillanata óta biztos...

Európa-bajnoki selejtezők, a további program

November 16., csütörtök

18:00: Bulgária–Magyarország

20:45: Montenegró–Litvánia

November 19., vasárnap

15:00: Magyarország–Montenegró

15:00: Szerbia–Bulgária

Ön szerint mi lesz a magyar válogatott sorsa az Eb-selejtezőkön?

  • 17808
    Bulgáriában kiharcoljuk a részvételt.
  • 1780
    Az utolsó meccsen, Montenegró ellen hazai környezetben biztosítjuk be a továbbjutást.
  • 1710
    Dráma: elbukunk, nem jutunk ki.
  • 672
    Csak a pótselejtezőről kvalifikálunk végül, már csak megszokásból...
A G CSOPORT ÁLLÁSA                     
1. MAGYARORSZÁG 6 4 2 11–4   7 14
2. Szerbia 7 4 1 2 13–7   6 13
3. Montenegró 6 2 2 2  6–8 –2   8
4. Litvánia 7 1 3 3  8–12 –4   6
5. Bulgária 6 2 4  3–10 –7   2

Rovatok