Index Vakbarát Hírportál

Petry Zsolt a török élvonalban kapott állást

2023. november 6., hétfő 13:52

Markus Gisdol stábjában kapott szerepet Petry Zsolt, aki így a török élvonalban szereplő Samsunspor kapusedzője lett.

A Samsunspor szűk három hete nevezte ki vezetőedzőként Markus Gisdolt, akivel az elmúlt három fordulóban négy pontot gyűjtött a kiesés elkerüléséért küzdő együttes. Gisdolék teljesítménye annak fényében egészen fényes, hogy hét forduló alatt mindössze egy pont jött össze az előző szakmai stábbal.

A csakfoci.hu szúrta ki, hogy a korábban a Hoffenheimet, az 1. FC Kölnt, a Hamburger SV-t és a Lokomotív Moszkvát is irányító tréner csapatában kapusedzőként Petry Zsolt kapott bizonyítási lehetőséget.

Petry korábban Sinsheimben, a Hoffenheimnél dolgozott együtt Gisdollal, így egyáltalán nem ismeretlenek egymás számára.

A játékosként 38 válogatottságig jutó kapusedzőt 2021 áprilisában menesztette a Hertha Berlin, miután olyan nyilatkozatot adott a Magyar Nemzetnek, melynek tartalma és állításai a klubvezetés mércéje szerint ártottak a berlini csapat megítélésének.

Petry később pereskedni kezdett a klubbal, az ügy 2022 őszén zárult le, miután a felek peren kívül megállapodtak egymással.

A tréner a Hertha óta egyetlen profi csapatnál sem dolgozott.

Rovatok