Index Vakbarát Hírportál

Náci karlendítéssel hergelte az Izrael-barát tüntetőket a profi sportoló

2023. november 8., szerda 11:33

Videóra vették, ahogy egy női focista náci karlendítéssel – vagy legalábbis egy nagyon annak látszó mozdulattal – hergelte az Izrael-párti tüntetőket Los Angelesben.

A 25 éves Stefany Ferrer Van Ginkel, aki korábban a Los Angeles-i székhelyű Angel City Football Clubban játszott, egy jármű anyósüléséről intett ki a demonstrálók irányába – derült ki a StopAntisemitism nevű csoport által közzétett felvételből.

„Szégyelld magad!” – kiabálták viszonzásul a nőnek a tüntetők a Beverly Hills-i gyűlésen. Nem világos, hogy mi történt a felvétel megkezdése előtt.

A brazil származású Ferrer Van Ginkel 2022-ben játszott az Angel City FC-ben, azonban a szerződését az év végén nem hosszabbították meg, írja a New York Post.

A futballklub közleményben ítélte el egykori játékosának tettét. Az érintett játékos – és az autó sofőrje – később a közösségi oldalán kért bocsánatot azoktól, akiket megbántottak.

Gyerekesen viselkedtünk. Csak annyit tehetünk, hogy tanulunk ebből, és jobb emberré válunk. A múltat nem tudjuk megváltoztatni

– mondta az ügy másik érintettje, Samim Haydari. A videóban Stefany Ferrer Van Ginkel egyetlen szót sem szólt.

Rovatok