Index Vakbarát Hírportál

Özönvízben zárta le nyeretlenségi sorozatát az MTK

2023. november 11., szombat 07:25

Az MTK Budapest lezárta rossz sorozatát, a fővárosi alakulat pénteken a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának nyitómérkőzésén házigazdaként 2–0-ra legyőzte a ZTE együttesét. Az MTK ezt megelőzően öt bajnoki fordulón át nyeretlen maradt, a megszerezhető 15 pontból mindössze egyet gyűjtött be.

A találkozót rendkívül rossz időjárási körülmények között rendezték, az özönvízszerű esőhöz erős, nyirkos, hideg szél párosult, egyik sem a futballisták kedvence.

Kiegyenlített első félidőt láthatott az Új Hidegkuti Nándor Stadion közönsége – számolt be tudósításában a Magyar Távirati Iroda. Az első negyedórában valamivel a zalaegerszegiek voltak meggyőzőbbek, később azonban az MTK támadásaiban volt nagyobb veszély, olyannyira, hogy egy ízben a felső léc mentette meg a vendégeket a góltól. A félidő záróharmadában mindkét oldalon eljutottak kisebb lehetőségekig a felek, de gól nem született ekkor sem.

A második játékrész az elsőhöz hasonló játékkal indult, ám negyedóra után egy szögletet követően váratlanul vezetéshez jutott a házigazda: a 60. percben Kocsis Gergő érdeme volt a vezető találat. A folytatásban a ZTE nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, ám támadásai többnyire ötlettelenek voltak. Alig negyedórával a vége előtt mégis úgy tűnt, egyenlít a vendégcsapat, de Mance fejese után a labda hiába jutott túl a gólvonalon, a VAR-vizsgálat után kiderült, a támadó saját kezére fejelte a labdát.

Ezek után szinte azonnal eldőlt a mérkőzés, egy nagy védelmi hibát ugyanis góllal büntetett az MTK – Khaly Thian volt eredményes a 78. percben –, mely így szeptember 23-a óta először nyert a bajnokságban.

OTP Bank Liga, 13. forduló:

Szombaton játsszák:

Vasárnap játsszák:

Rovatok