Index Vakbarát Hírportál

Újabb NB I-es vezetőedzőnek köszönték meg a munkát

2023. november 12., vasárnap 14:54

A honi labdarúgó-élvonalban (OTP Bank Liga) szereplő Zalaegerszeg menesztette Boér Gábor vezetőedzőt, miután a csapat újabb vereséget szenvedett, ezúttal az MTK Budapest ellen – jelentette be a klub a hivatalos csatornáin.

A Nemzeti Sport korábban úgy értesült, hogy a zalaegerszegi vezetőség számára a pénteki, MTK Budapest ellen elvesztett találkozó jelentette az utolsó cseppet a pohárban, és megköszönte Boér Gábor munkáját. Ez vasárnap délutánra bebizonyosodott, jövő héttől már más irányítja a csapatot. 

Boér Gábort még áprilisban nevezte ki vezetőedzőnek a Zalaegerszeg, némileg váratlanul, mivel éppen a Magyar Kupa döntőjére készült a csapat, még Ricardo Monizzal a kispadon. Végül jól alakult a váltás, a Zalaegerszeg megnyerte a Budafok elleni kupadöntőt, majd a bajnokságban is jól szerepelt, de a 2023–2024-es szezonban várakozásokon alul teljesít. 

A 40 esztendős szakember összesen 23 mérkőzésen irányította az együttest, a jelenlegi idényben viszont csak három mérkőzést nyert meg 13 találkozójából, és egyetlen pontra van a tabellán a már kiesést jelentő helytől. Boér azon túl, hogy nem teljesített jól a Zalaegerszeg kispadján, hangzatos nyilatkozataival is felhívta magára a figyelmet. Legutóbb úgy vélekedett, nem érti, hogyan lehet ennyire langyos játékkal kifutni a pályára, továbbá arra sem találta a megfejtést, miért nem tudja csapata fenntartani a fókuszt. 

Mint ismert, néhány nappal ezelőtt a jelenleg utolsó Kisvárda padján is váltás történt, Mátyus János helyére Feczkó Tamás érkezett. 

Rovatok