Index Vakbarát Hírportál

A Real Madrid bankot robbanthat a csodaedzőért

2023. november 15., szerda 18:20

A Real Madridnál egyelőre nem tudni, ki lesz a vezetőedző a következő idényben, mivel a jelenlegi tréner, Carlo Ancelotti az idény végén távozik, a helyettessel kapcsolatban pedig még nincs megállapodás.

Azok után, hogy Julian Nagelsmann elfogadta a német válogatott irányítására tett felkérését, a klublegenda Raúl esélyei megnőttek, de így is a csapat egy másik korábbi játékosa, Xabi Alonso az első számú favorit.

Nem is véletlenül, hiszen a 41 éves spanyol szakember tavaly októberben a Bundesligában az utolsó előtti, 17. helyen vette át a Bayer Leverkusen irányítását, és első évében a hatodik helyig kapaszkodott, miközben az Európa-ligában a Ferencvárost is kiejtve az elődöntőig menetelt.

Az új idényben még feljebb léptek a „gyógyszergyáriak”: 17 tétmérkőzésen 16 győzelem és egy Bayern München otthonában játszott 2–2-es döntetlen a mérleg, 59–14-es gólkülönbséggel!

Ahhoz képest, hogy egy éve a Bundesliga egyik legrosszabb csapata volt a Leverkusen, most vezeti a bajnokságot, négy forduló után már fixen továbbjutott, ahogyan a Német Kupában is menetel a gárda.

Ilyen szintű fejlődésre pedig természetesen az egész világ felkapja a fejét, közte az épp edzőkeresésben lévő BEK/BL-rekorderrel.

A Bayer Leverkusen sportigazgatója, Simon Rolfes természetesen tartja magát ahhoz, hogy a következő idényt is Xabi Alonso irányításával képzelik el, de a Süddeutsche Zeitung értesülése szerint a klubnak azért van B terve is arra az esetre, ha új trénert kell keresniük.

A spanyol szerződésében a hírek szerint 15-18 millió euró körüli kivásárlási záradék szerepel,ami kifejezetten masszív tételnek számít egy tréner esetében, ugyanakkor a királyi gárda költségvetésébe alighanem gond nélkül beleférne.

Alighanem a madridiaknál senki sem bánja, hogy Jude Bellinghamért több mint 100 milliót fizettek a nyáron...

Rovatok